Kinek kampányol a Hír Tv? Na kinek?
Farkasházy Benedek
2014. 03. 19.
Van az úgy, hogy a műsorvezetőre ráadnak valamilyen ruhát adás előtt. Zakót, inget, nyakkendőt. Ám stylist-nak lenni felelősségteljes hivatás, és egy ennyire átpolitizált országban, ahol a politológusok lassan már az időjárást is politikai tényezőnek tekintik, aligha hihető, hogy pont a jelképekkel és szimbólumokkal ne lennének tisztában a kormány egyik legfontosabb szócsövénél (maga Szikszai Péter, a Hír Tv műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese mondta, hogy: Volt már fideszes politikusról szóló kritikus anyagunk, de a nézőink nem nagyon szerették.)Erre mit mutat magáról a Hír Tv? Igen, jól látják, árpádsávra hajazó ruhadarabok mindenütt. Egy nyakkendő itt, egy ing ott. Simicska Lajos (vélt tulajdonos, legalábbis a Hír Tv-t birtokló cég osztalékát neki fizették ki) helyében azért rájuk pirítanék, hogy tuják-e még, hol a helyük. Pláne, hogy Bibó-koleszos jóbarátja épp most tolt le pár fideszes képviselőjelöltet, amiért hagyták, hogy ennyire rájuk jöjjön a Jobbik néhány északkeleti körzetben.

Az is furcsa, hogy a kormány egyik államtitkára szintén piros-fehér csíkos nyakkendőben virított a Hír Tv-ben, talán leette a sajátját és csak kölcsönkért egyet.

Fodor Gábor azonban jobban is figyelhetne, hiszen a stúdióvilágítás könnyen eltorzítja a rózsaszínt.

(Képeink kivétel nélkül az elmúlt hetekben készültek.)
Farkasházy Benedek
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Benedek
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23 • XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe
Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe
Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet
Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel?
Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról
Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat
Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával
Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel
A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek
Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Ufó a pesti éjszakában!
Méghogy a rock halott...