Nagyhét

Fejtő Ferenc

2008. 06. 18. · Hócipő 2008/13

Ma rövid leszek, de mivel pont egy éve nem rádiózom, három kérdést azért feltennék az indexnek, a Hírszerzőnek és a Népszabadságnak.

1. Az elmúlt 365 napban mit hallottak a Rádiókabaréról?

2. Ki kapja az idei Karinthy-gyűrűt?

3. Mekkora a Kossuth rádió hallgatottsága?

A rövidség oka, hogy fél kézzel nehéz írni, de kedvem s időm sincs rá, mivel elég sokat ültem a Nagy Imre-peren. Még sosem hallottam egy nemzeti hőst beszélni, Kossuth pár, alig érthető mondatán kívül. Kristálytiszta logika, nyugalom, elegancia áradt minden szavából, pedig többször figyelmeztették, hogy rövidebben, majd az utolsó szó jogán, ebből is sejthette, mi vár rá. Lenyűgöző ember, miközben pereg a dráma, kísérteties, ahogy percről percre lehet követni, még a napok is úgy jőnek, mint ötven éve. A terem akár a forradalom temploma, egy főhajó, két oldalhajó, az átlátszó kupola felett az ég, a magnetofon pont az oltár helyén, évente kéne megtartani ezt a misét, kezembe nyomják a per forgatókönyvét, s a vádlottak rövid életrajzát, most döbbenek rá, Szilágyi, Losonczy, Vásárhelyi, Maléter és Gimes is 1917-ben született.

Utóbbi társa, a nagyszerű Halda Aliz alig pár napja halt meg, s Az ötödik pecsét írója is most távozott. No meg az egyik legbölcsebb magyar, Fejtő, aki kilencvenes éveiben a barátságával is megajándékozott. Kosáryval és Faludyval az utolsó Szárszóra is eljött, bizonyára kedves Attilájához, akinek a közelében fog nyugodni.

Régen volt, öt éve, akkor még SZDSZ is volt, most a Fidesz teljes serege készül a szomszéd egyházi szállóban az előrehozott választásokra, másfél milliárdot adtak rá a Széchenyi-tervből, ha már Viktor ott koszorúzott Konráddal, Mészöllyel, Faludyval s velem 15 éve. Rettegtem, hogy a hepehupás kertben Ferinek a sok lelkendező közt baja történik, Attila fiam csinos barátnője, Dóri kísérte, kire botját feledve folyton rátámaszkodott. Alig vártam, hogy lepihenjen, másnap hosszú tortúra várt rá, vita, koszorúzás, interjúk sora, udvariasan betuszkoltam a kocsiba, de alig értem a sátorba, már két huszonéves lánnyal fröccsözött, mivel kérte a sofőrt, forduljon vissza.

Egy jóval régebbi szárszói autózásról másnap mesélt nekünk.

Farkasházy Tivadar

Farkasházy: Egy szerkesztőségben ülsz, csöng a telefon, a kiadó nem nagyon szereti, ha hosszan telefonálnak, téged keresnek, és egy verset mond be az illető a telefonba. Miről beszélek?

Fejtő: Miről beszélsz? A Nagyon fájról. A Dante-Pantheon Lexikon szerkesztőségében ültem, és József Attila hangját hallom: éjszaka verset írtam. Mondom: jó, mit? Elmondom. Attila, ne most, itt dolgozom az irodában, inkább gyere be délben, és akkor. Nem, én most rögtön felolvasom, azt akarom tudni, tetszik-e vagy nem tetszik, jó-e vagy nem, mert magam nem tudom. Hát jó, akkor olvasd. S akkor olvassa azt a rémes verset, azt a rémesen gyönyörű verset, Nagyon, nagyon fáj. Attila, olvasd el még egyszer! És akkor még egyszer elolvasta. Na mit szólsz hozzá, jó? Jó, gyönyörű, de borzasztó vers ez. Hát így volt. Azután megbeszéltük, és bejött az irodába, és olvastam, azt hiszem, kevés ilyen megrendítő, ilyen szinte állatian jajongó és nyögdelő vers van a világirodalomban, talán Hölderlin az őrültség küszöbén írt hasonlóan jó verset, de ami megmaradt bennem, az, ahogy mondta be a telefonba, mint egy napi hírt. Mint hogyha nem a lelkét adná benne, nem az egész nyomorúságát panaszolná el az emberiségnek. Megértette velem, hogy az igazi költészet, az igazi művészet, ahogyan az igazi zene is, az egy csoda. Az nem magyarázható semmivel, az életkörülményeivel sem, a politikai helyzettel sem, az valahogy úgy tör ki, mint a vulkán. Ugyanakkor van benne valami sámáni, ő nagyon szerette olvasni a Kalevalát. Volt benne is valami sámáni, valami mágia, ami lenyűgözte az embert, és azt hiszem, ma is lenyűgözi azokat, akik szép lassan, ahogy egy verset olvasni kell, olvassák, ahol minden szónak, minden mondatnak megvan a súlya. Láttam néha, amikor verset írt, és az egész különös volt. Úgy írta a verset, hogy egy fehér lap előtte, ide ír egy szót, aztán oda ír egy szót, aztán fölfelé, lefelé, ahogy a festők szokták felfesteni, ide egy darabot, oda egy darabot, és abból kialakul valami, így alakult ki a vers. Egyes szavakból, egyes szavakból lett egy gyönyörű vers. Hát én nem hiszek nagyon a csodákban, de azért ez egy csoda. Csoda volt minden alkalommal, amikor egy új verset hozott magával, egy új verset írt. Még egyet hadd mondjak el, egy ilyen verset, amiben, hogy is mondjam csak, valami részem volt. Egyik nap megyek hozzá a Korong utcába, és azt mondja, írtam egy verset. Na, mutasd! Erre mutatja nekem, a címe: Eszmélet, és hat strófa megvolt belőle. Elolvastam, Attila, valahogy az az érzésem, hogy ez így még nem eléggé kerek, jó lenne, ha gondolkoznál azon, hogy még hat strófát hozzáírsz, és akkor ez valami rendkívüli lesz. Elgondolkozott, jó, megpróbálom. Másnap ő jött hozzám a Limanova téri lakásba, megvan! Mi van meg? Az Eszmélet, úgy, ahogy te akartad, úgy, ahogy te szeretted, és tényleg neked volt igazad, így az egész mostan igazán jó, így igazán jó az Eszmélet. Erre nagyon büszke vagyok, hogy én vettem rá, hogy ezt a verset megírja. Még két verse van, amit az én kérésemre írt, a Szép szó két könyvnapi számába. Tudniillik engem kértek meg rá, mert én jóban voltam mindenkivel, akivel egyikünk vagy másikunk nem volt jóban. Én jóban voltam Babits Mihállyal, amikor nem állt szóba Attilával, és így vállalkoztam rá, hogy a Kassákot is megkérem, hogy írjon, a Babitsot, a Móricz Zsigát is stb. Azt hiszem, két időtálló kötetet sikerült összehoznom, de azzal a feltétellel vállaltam a munkát, hogy mindenkihez elmegyek, és kérek tőlük egy esszét, Attila pedig írja hozzá meg az előszót, versben. Így született meg a Hazám és a Dunánál. Két csodálatosan szép vers volt, az utóbbiban Attila azt írta meg, hogy román, szász, mindenféle kavarog bennem, ebben írta meg azt, amit érzett a szomszéd népekkel, Bartókkal együtt érezve, hogy a magyaroknak, románoknak, szerbeknek együtt kell élni, mert tulajdonképpen egy közös sorsunk vagy balsorsunk van. Szóval ezt a két verset az én kérésemre írta meg, és úgy, hogy a témát is én adtam meg neki.

- Attila azt mondta, vigyetek Pestre!

Farkasházy: Remenyik Zsigmond, Hatvany Bertalan és Fejtő Ferenc két nappal József Attila halála előtt meglátogatja a költőt.

Fejtő: Nem két nappal, egy héttel. Az egy vasárnapi nap volt, és azt hiszem, egy szombati napon lett öngyilkos. Amikor az Ignotus Pali megtelefonálta, akkor rettenetes állapotba hozott. A Tisza Kálmán téren laktam, ma Köztársaság térnek nevezik, és lementem a körútra. A körúton voltak az Est című lapnak a villanyban a legfontosabb hírei, és ott látom, hogy Attila József költő öngyilkos lett. Az Est-lapoknál nem tudták, hogy őt József Attilának hívták, nem Attila Józsefnek.

Farkasházy: Öten voltatok egy négyszemélyes kocsiban.

Fejtő: Öten voltunk, és ez volt az utolsó látogatás. Beszámoltam Attilának arról, hogy Prágában, Pozsonyban, Komáromban előadást tartottunk az irodalomról és főleg őróla, hogy már mennyire ismerik ottan, és hogy mennyire megtapsolták a verseit, mintha ő ott lett volna, és erre azt mondta nekem, hát ezt hiába mondod nekem, mert a Cserépfalvi tegnap mondta, hogy a Nagyon fájból összesen 250 kötetet sikerült eladni. Attila, most 250, de majd lesz 25 ezer, és lesz 250 ezer! Hát egy nagyon nagy költő vagy! Te nagyon nagy költő vagy, és térj magadhoz, térj magadhoz, de ő csak lehajtotta a fejét: nem, nem, ne is beszélj, ne is beszéljetek. S akkor szóval nem sikerült, nem sikerült jobb kedvre téríteni ezzel, pedig az igazat mondtam, hogy meglepően nagy sikere volt a verseinek a Felvidéken és Prágában. Prágában akkor nagyon sok magyar diák volt, és megtöltöttek egy nagy termet, a legtöbb zsidó volt, azt hiszem, s azért mentek Prágába tanulni az egyetemre, és Brnóba, és máshová, mert Magyarországon nem lehetett a numerus clausus miatt tanulniuk.

Farkasházy: Nem véletlenül mondtam azt a négyszemélyes autót, amelyben öten voltatok.

Fejtő: Igen. Mielőtt elmentünk, Attila azt mondta: vigyetek Pestre. Mondtuk neki: hát most nem tudunk vinni, mert ugye öten vagyunk, szóval már összezsúfolva Hatvany Bertalan kis kocsijában, te is látod. Vigyetek Pestre! Hát mondom: Attila, ahhoz akkor legalább az egyikünknek ki kéne szállni, és itt maradnia helyetted, érts meg, ígérem neked, hogy a jövő vasárnap jövünk megint, és akkor lesz számodra hely a kocsiban, és beviszünk Pestre. Hát végre belenyugodott Attila, hogy beszállunk a kocsiba, és ez az utolsó képem róla, hogy lehajtott fejjel áll a ház előtt, és még a búcsúintésünkre se válaszolt. Vajon - ez egy olyan kérdés - ha hatodiknak bevettük volna, de tényleg nem volt hely, de azért ilyenkor nehéz nem bűntudatot érezni, hogy egy embert, mint hogyha egy vízben fulladozna, és azt hiszi, hogy ha Pestre visszük, akkor ott jobban lesz. De érezni lehetett rajta, hogy ez már, hogy ez már a vége. Mellesleg az is, hogy mikor kiment öngyilkosnak lenni, akkor az asztalán, az íróasztalán talált a Jolán egy Victor Hugo-verset, amit kezdett fordítani, és aminek az volt a címe: Ultima verba, az utolsó szavak. Amiből arra lehetett azért következtetni, hogy egy éber pillanatában lett öngyilkos, amikor látta, hogy nem tud kivergődni a betegségéből, bajából. Megjegyzem, akkor írt néhány utolsó szót a pszichoanalitikusának is. Nem segített rajta se pszichológus, mint egy utolsó szalmaszálba még kapaszkodott a Flórába, én megvédtem Flórát azok ellen, akik azzal vádolták, hogy nem hallgatott Attilára, és nem vette magához, ahogy Attila kérte, de hát szerelmet nem lehet, nem lehet. Még akármennyire szerette is és ápolta Attilát a Flóra, de nem tudott hazudni neki, hogy szereti, és hogy feleségül akar hozzá menni. De hát ezek kapkodások voltak, utolsó szál egy elmebeteg, egy már nagyon elmebeteg embernek, aki még igyekszik valahogy kivergődni, de borzasztó érzés volt egy hét múlva megtudni, hogy öngyilkos lett, és odavetette magát ami alá. Még csak egyet akarok mondani, hogy ami csodálatos József Attilában, és mindezek tragikus vége ellenére az, ahogy előttünk van a verseskötete, az egy egész életnek a versei. A jókedvű Nem én kiáltoktól, a kommunista versektől, én nem ismerek marxista költőt, aki ilyen verset tudott volna írni. Ő megcáfolta az én esztétikai elvemet, amit neki is elég gyakran kifejtettem, hogy Jézus Krisztus és Marx között az a különbség, hogy az evangélium alapján óriási költészet és festészet virágozhatott ki a világban, de a Marxot nem sikerült se filmen megcsinálni, sem verset írni. Attilának sikerült néhány verset írni, amik azért élni fognak, mert gyönyörűek mint versek, még hogyha az ember a tartalmával nem is ért már egyet, és ahogy ő sem értett már egyet 1933 után azzal, amit azelőtt írt és csinált.

- Vigyázz, egyedül én tudlak ellenőrizni!

Farkasházy: Egy pesti irodalomtörténésznek, Garamvölgyi Lászlónak erről az utolsó napról más a véleménye. Azt hiszem, ne nyissunk vitát erről, így kerek egész a történet, ahogy elmondtátok. Bár gyerekkoromban a jelentősebb helyi kocsmákban én is azt hallottam, hogy József Attila nem lett öngyilkos.

Fejtő: Petőfi se halt meg tulajdonképpen, József Attila se lett öngyilkos, s Petőfi sírját még mindig keresik.

Farkasházy: Gyuri bácsi, meséld el nekünk az utolsó találkozást, néhány nappal később, sokan még nem hallották tőled.

Faludy: Rettenetes temetés volt. A december eleji gyönyörű napfény, porhó az országúton itten, ott álltunk talán, azt hiszem, hogy nem is többen, mint tizenöten, mert a falu népe az később jött ki a koporsóhoz, tudod, és a csendőrök köztünk és a falu népe között. A falu népe nem a költőhöz jött ki, hanem az öngyilkoshoz. A csendőrök azért, hogy megakadályozzák, hogy a pesti urak megfertőzzék a szárszóiakat, teljes elmebaj, ugye? És ott álltunk, a temetési menet nem arra jött az úton egy vastag plébánossal, emlékszel rá? Egy vastag plébánossal, egy füstölőt lóbáló fiúval, fiatalemberrel mellette, az pedig a vastag kezével és a vastag hüvelykével így ránk mutatott, és odafordult a ministránshoz, és azt mondta neki: kik ezek? Amire a ministráns felelte: pesti urak, egy bolond temetésére jöttek. Szóval ott álltunk lent, megvallom, hogy miért álltunk lent, te is tudod, nem? Illyés Gyulát és Flórát vártuk, hát nem?

Fejtő: Hát igen.

Faludy: Ugye? Igen, nem jöttek.

Fejtő: De nem jöttek.

Faludy: Nem jöttek.

Fejtő: Nem jöttek, csak néhányan voltunk ott a legközelebbi barátai közül.

Faludy: Horváth Béla, Remenyik Zsiga, a Németh Andor...

Fejtő: Ignotus, a Hatvany Bertalan, a Mónus Illés volt ottan, a Szélpál Árpád, és ő mondott néhány szót, Mónus is mondott néhány szót, és Ignotus Pali búcsúztatta ugyancsak néhány szóval, de oly szomorú volt.

Faludy: És a Jolán meg ott állt, tudod, a sufninál, amiben benn volt Attilának a holtteste, és kiabált az ajtó előtt, Attilám, drága bolondom, gyere ki! Hát szóval, nagyon szomorú temetés volt.

Fejtő: Nagyon szomorú. De valahogy illett is József Attilához azért ez a temetés. Hát látod József Attilát úgy eltemetni, hogy tömegek, hogy tízezrek siratják? Nem, így Franciaország siratja az ő nagy költőit.

Faludy: De látod, nézd, hogy mi lett, hogy itt ennyien vannak, hát egy gyönyörűség, boldogság nekünk, Attila emlékének mindenekelőtt, hogy ennyien jönnek el, évről évre szaporodik. Itt vagyok minden évben, tudom, egyre többen vagyunk, roppant boldogság ez, hogy egy íróra, költőre így emlékszik egy ország.

A Hócipő legolvasottabb cikkei

A Hócipő legfrissebb cikkei

archívum

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/22 • X. 23. – XI. 5.

Para-Kovács Imre ha magyar lesz mindenki a bolygón, mi akkor is előbb voltunk magyarok, mint ők! Váncsa István: Kóstólt-e már vattacukor ízű tücsöksnacket? Hát libatepertő ízű vattacukrot? Smuzewitz Ilona: az euró luxuscikk lett, ahogy az élelmiszer is, az oligarchák idegesek, rövidesen már csak egymástól tudnak lopni Farkasházy Tivadar Orbán Balázs utcát talált a Gyógyszergyár utcában Havas Henrik megtudta, hogy hazánkban ezentúl a sikeresség mutatója nem a GDP lesz, hanem a Bruttó Nemzeti Boldogság Lendvai Ildikó: a Nemzeti Konzultáció mindig felvidít, örömöt okoz, ha hülyének néznek! Dési János: az igazság bolsi-libsi trükk, nem csoda, hogy be is tiltották a múlt héten Farkasházy és Verebes a Magyar Rádió gengszterek által bontásra ítélt egykori szellemi központjáról, a Pagodáról Nem Lehet Más az Ungárpetya – búcsúzunk az LMP-től A Heti Kamu megtudta: ezentúl utasok is vezethetik a MÁV-szerelvényeket, ha a masinisztának lejár a munkaideje

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.