Konzultáló

Napok óta megállás nélkül konzultálunk, leghangosabban a harmadikon lakó nő konzultál, ahogy a száján kifér.

A negyedikről néha lekiabálnak, hogy jaj, hagyja már abba, mer’ sose mennek haza!, de ez nem akasztja meg a folyamatot egyáltalán. A negyedikről néha mást is lekiabálnak, amikor a szobafestő ittas, és ő szinte minden nap ittas, mert vagy beledöglik a munkába, vagy éppen nagyon ráér.
Én nem hagyom abba, amíg mindent ki nem konzultáltam, érted?, üvölti vissza a harmadikon lakó nő.

Nem voltunk felkészülve erre az egészre, az az igazság. Pedig az igény mindenkiben ott motoszkált mélyen, az influenza és a herpesz vírusa közé ékelődve. Váratlanul ért mindenkit mégis, amikor jöttek, és mondták, hogy mostantól konzultáljunk.

Jöttek korán, ami azt illeti.
Jöttek olyan lendületből, hogy majd’ betört a kapu. Azt nem mondták, hogy jönnek, vagy ha mondták is, a földszinten lakó veteránnak senki nem szólt, és ez bizony hiba volt. Az öreg nem szereti, ha korán jönnek, lendületből, ezért elengedte kuvaszát, amelyik lakásban tartva büdös ugyan, de nagyon harap, talán kicsit idegbeteg az éheztetéstől.

Mit akarnak?, kérdezte a veterán.
Konzultálni jöttünk, jó reggelt, mondták.
Nana, arról itten nem lehet szó!, mondta a veterán.
Miért nem? Nem akarunk semmi rosszat, mondták.
Ez egy rendes ház akkor is, ha kívülről nem látszik!, mondta a veterán. Itt maguk senkit nem fognak inzultálni!
Konzultálni jöttünk, nem inzultál...
Az lehet, hogy még rosszabb, mondta a veterán.
Mért lenne rosszabb?, kérdezték.
Nem tudom. Azért mondtam, hogy lehet. Mert nem biztos, hogy rosszabb. Keressenek valami kevésbé rendes házat, ahol bármelyik változatot szívesen veszik.
Mi csak a véleményére vagyunk kíváncsiak! Csak meghallgatnánk, mit mond...
Miről?
Bármiről.
És mennyibe kerülne az nekem?, kérdezte a veterán.
Semmibe. Ingyen meghallgatjuk. Miért kérdezi?
Mert aki nekem utoljára azt mondta, hogy örökké hallgatná, ahogy beszélek, az egy hét múlva lelépett a nyugdíjammal és a műlábammal.
Látjuk, azóta szerzett újat...
Ezek a saját lábaim. A műlábat itt találtam a sarkon, és elhoztam, mert remélem, hogy a többi alkatrészt is megtalálom, és összerakok egy olyan lakótársat, akit nem fal fel a kutya... De azóta csak egy transzformátort találtam, mondta a veterán, és beengedte őket.

Azóta konzultál az egész ház.
Becsöngettek a szobafestőhöz, például, de ő kivételesen annyira ittas volt, hogy lehányta a cipőjüket, holott nem szereti az ésszerűtlen pazarlást.
Aztán az állatorvoshoz is becsöngettek.
Konzultálni jöttünk, mondták.
Velem?, kérdezte az állatorvos.
Igen. Kíváncsiak vagyunk a véleményére.
Az enyémre? Jó. De azt tudják, hogy nem vagyok normális?
Véleménye azért van?, kérdezték.
Hogyne. És hallucinációim is vannak, mondta az állatorvos szerényen.
Hát... részekből áll össze az egész, mondták, és bementek az állatorvoshoz.
Halló, várjanak! Nem kell egy transzformátor?, kérdezte a veterán. Addigra már megtelt a körfolyosó, és már mindenki párbeszédben volt egymással, kivéve az állatorvost, aki a párbeszédet is egyedül, saját hatáskörben képes volt megoldani.
Leginkább a harmadikon lakó nő konzultált, mert szerinte beázik.
Az lehet, hogy beázik, de biztos, hogy nem mitőlünk, mondta a tanító, és ebben sok igazság van, mert ők ugyan nem laknak a nő fölött, viszont szeretnek kötekedni.
Nem kell egy transzformátor?, kérdezte a veterán, akivel senki sem mer kötekedni, amíg él a kutya.

Ez megy napok óta. A harmadikon lakó nő azt konzultálja, hogy szerinte az lenne a jó, ha mozgólépcsők vezetnének az autópályákig, hogy gyorsabban odaérjünk. Szerintem azonban ezt csak azért mondta, mert látta, hogy mindent felírnak.

A tanítóék nagyobb lakást kértek, felírták.
A tetovált vállalkozó új béemvét kért, mert a réginek felbukkant a gazdája, azt is felírták. A szobafestő feleségének fájt a feje, neki aszpirint írtak fel. Van a házban egy mérnök ember is, ő valami szellemi muníciót kért rajtuk számon, azt mondták, hogy jó ötlet, és felírták. Én még nem tudom, mit kérjek.
A harmadikon lakó nő éppen most kérte a forradalmat. Bólintottak, felírták. Erre az új vasalót emlegeti, hátha megkapja. Meg a robotgépet, az a gondolat is eszébe jutott, hogy neki járna már egy robotgép.

Biztatnak, mondjunk el mindent, ami eszünkbe jut. Ez még a mérnöknek is napokba telik, holott ő annyira precíz, hogy már tizennégy éves korában katalogizálta minden gondolatát.
Nem rossz ez a konzultáció, csak elég nagy zajjal jár. A harmadikon lakó nő már két kézzel rángatja a korlátot, és üvölt is hozzá. Az udvaron már felverték a sátrat, sorban állunk, hogy elmondjuk a véleményünket. Napok óta nem aludtam.

Nem kell egy transzformátor?, kérdezi a veterán.
Visszakúszok a lakásba, és bezárom az ajtót. Érzem, lassan kifogyunk az észérvekből. És ha még egyszer megkérdezi, biztos elkérem azt a transzformátort.