Esemes - 2008/05

2008. 02. 27. · Hócipő 2008/05
„Nem kizárható elméleti lehetőség”, hogy a szocialista vezetésű kerületekben, városokban manipulálhatják a választói névjegyzékeket - mondta Tarlós István.
Nem kizárható elméleti lehetőség, hogy Tarlós István közönséges csalással nyerte meg az összes óbudai polgármester-választást.
(megyesi)

Eddig is mindig csaltak a választásokon, nem? Hát miért kell nekik még ötleteket is adni? (buzsik)

De mivel a többség úgyis a Fidesz kezében van, ezért nem idegeskedünk. Különösen az elméleti lehetőség miatt. (makai)

Az összes nem kizárható elméleti lehetőséget fel akarja sorolni, Hacsek? Mert akkor inkább most megyek haza. (révbíró)

A Magyar Nemzet szocialista politikusokra hivatkozva arról írt, hogy a kormány tervei között szerepel a vizitdíj 300 forintról 1000 forintra emelése is.
Megint hazudnak. A kormány nem ezer, hanem tízezer forintra fogja emelni a vizitdíjat, és csak a kommunisták kapnak kedvezményt.
(megyesi)

Mikola úr meg arra hivatkozott Bolgár Györgynél, hogy azért tartott erről sajtótájékoztatót, mert ezt olvasta a Magyar Nemzetben. Ennyi.
(andrassew)

Akkor új népszavazás lesz: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a komcsik a vizitdíjat felemeljék 1000 forintra?” (trunkó)

Ha kilencedikén győz az igen, emelhetik akár tízezerre is. (majláth)

Komoly lapok a fikciós írásokat az irodalmi rovatban publikálják.
(révbíró)

A Hír Tv szerint az SZDSZ szoros eredménnyel záruló elnökválasztásán többen is mások nevében szavaztak. Állításuk szerint a jelenléti ív is ezt igazolja.
Tulajdonképpen megtörténhetett volna, hogy az ügyet a Hír TV-be vivő Köteles Péter már korábban kibuktatja a megyei elnöki székből T. Asztalos Ildikót. De mert nem sikerült neki, így az egész pártot buktatta ki. (szabados)

A Hír Tv-ben hallottam azt is, hogy a tévészékház őrsége könyörtelenül ellenáll. (révbíró)

Kár, hogy Fodor lesz az új elnök: egész jól bevált környezetvédelmi miniszterként. (buzsik)

Az Index pár nappal Gyurcsány országértékelése előtt kiszivárogtatta, hogy a kormányfő 10 pontos adócsomaggal fog előállni, ám még hasonlóról se ejtett szót.
A hitelességet tekintve az Indexet lassan összekeveri az ember a Magyar Nemzet honlapjával. (megyesi)

Szó lett volna egy 12 pontos adócsomagról, de Gyurcsány azt mondta: „Nehogy már azt higgyék, hogy a kakas kukorékolására kel fel a nap.” Így maradt el az adócsökkentés. (szabados)

Mert odalett a meglepetés ereje. (buzsik)

A honatyák megszavazták az egészségbiztosítási pénztárakat, azt viszont nem, hogy erről is népszavazás döntsön. Az MSZP-frakcióból kiszavazó Karsai komoly retorzióval számolhat.
Karsai akár 100 ezret is fizethet a frakció becsületkasszájába; az 333 battonyai polgár vizitdíja. (buzsik)

Ezen mindig elcsodálkozok. Az ember naivan azt hinné, egy képviselőnek elsősorban aszerint kell szavaznia, ami szerinte jó a választóinak. (kövesdi)

Koszovó kikiáltotta függetlenségét, ám a precedens miatt aggódó spanyolok, görögök, szlovákok és románok még nem ismerték el az új államot, és várhatóan sokáig nem is fogják.
A spanyolok aggódnak a baszkok, a görögök a macedónok, a szlovákok és a románok pedig a magyarok miatt. (majláth)

Elég, ha a precedenst elismeri. (szabados)

Nahát! Spanyolországban is élnek albánok? (buzsik)

Félévnyi némaság után végre vallott Zuschlag. Az ügyész csak annyit közölhetett, hogy a gyanúsított még nem fejezte be, azt mondta, még lenne mondanivalója.
Meg, gondolom, azért kérdeznivaló is akad még. (megyesi)

Majd akkor tessék szólni, ha az ügyészségről kiszivárognak az első kihallgatási videofelvételek. (révbíró)

A 70-ből még csak 55 milliónál tart. (szabados)

Mintegy kétezer bakancs csattogott a Hősök terén a budai kitörés napján.
Legalább öntenék le a betont valami lemosható mézgával, hogy ne tudjanak trappolni, ha már nem tudunk megszabadulni tőlük.
(andrassew)

Valamivel agyon kell ütni az időt, amíg kihajt a parlagfű. (révbíró)

Kétezer bakancs=ezer újfasiszta, de ha négykézláb meneteltek, akkor csak ötszáz. (majláth)

A pár száz feltartott kéz ellenére. (kozmosz)

Kiszivárgott az a 19 fős lista, hogy mely színészeknek kell elhagyniuk a Nemzeti Színházat. Ebből az is kiderült, hogy a pletykák ellenére Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze marad.
Fogadunk, hogy 2010-ben megalapítják a Nemzetibb Színházat?
(makai)

Szólni kéne Alföldinek, hogy most igazgat, nem rendez. Ahhoz nem kell annyi vér. (kövesdi)

Nagyszerű arkangyal volt a színházavató Tragédiában, mellette Alföldi adta Lucifert - még szép, hogy marad. (révbíró)

Alföldi csak annyit mondott: Nyugalom. (buzsik)

A 82 éves Grosicsot leigazolta a Fradi, ezzel kárpótolva, amiért pályafutása végén nem engedték a zöld-fehérekhez igazolni.
Ez volt az első jó hír, amit az utóbbi években a Ferencvárosról hallottam. (andrassew)

Fradistáknak mondom: hála az égnek, mert így legalább lett egy Géczink, és Aczél se volt kutya. (megyesi)

A zöld-fehér párduc. (révbíró)

Ha szerencséje van, a pláza egyik folyosóját is róla nevezik majd el.
(kövesdi)

Kifogyott az egy- és kétforintosokból a soroksári Tesco, így ott már hetekkel a hivatalos érmekivonás előtt nem adnak vissza pontosan. Fórumozók szerint mindig kevesebb visszajárót kaptak.
Ez a legkevesebb, amivel a Tesco átveri az embereket. (megyesi)

A hírek szerint hamarosan az 50, a 100 és a 200 forintosokból is kifogynak. (makai)

Ki a kicsit nem becsüli... De a Tesco megbecsüli. Gazdaságos.
(szabados)

Demján szerint a következő 10-15 évben hazánk lesz az EU legszegényebb állama. Cégét a száznapos programok űzték el innen, és sorsunk már 7-8 nagy kötvénytulajdonos kezében van.
És az jobb volt, amikor 7-8 szovjet KGB-s kezében volt? (kozmosz)

De amikor ezt mondta, Koszovó még nem kiáltotta ki a függetlenségét. (buzsik)

Csak fel ne iratkozzon a száz legszegényebb magyar listájára!
(trunkó)

Új útmutatást tett közzé a Vatikán, amelyben arra intik a püspököket, hogy legyenek szigorúbbak, amikor a boldoggá avatási eljárások során csodákat állapítanak meg.
Akinek például a veszprémi ötvenhatos Melocco-emlékmű könnyezni kezd, ne lehessen boldog. (megyesi)

Egy templom restaurálásakor kivittek egy szobrot, mire az megmozdult. Ekkor derült ki, hogy kőműves. (majláth)

Ezek szerint eddig lazábban kezelték az ilyesmit? A legnagyobb
csoda, ha ezt észrevették és orvosolják. (kozmosz)

Fidel Castro maga jelentette be, hogy lemond államfői és hadsereg-parancsnoki tisztségéről.
Kicsit késett a bejelentéssel. Ámbár annak idején az se lett volna baj, ha nem ő jelenti be a lemondását. (megyesi)

Lemond, lemond, de hány öcscse van még? (buzsik)

Kiszámolta, ha most vonul visz- sza, magasabb lesz a nyugdíja.
(trunkó)

Szép tőle. Hogy maga tudta bejelenteni. Nálunk már egy huszonéves nyikhaj is a szóvivője útján üzeni, hogy nyasgem. (szabados)

De marad pártfőtitkár. Mi, akik éltünk már szocializmusban, tudjuk, hogy ez mit jelent. (andrassew)

Pedig jövőre a puccs 50. évét ünnepli majd a kórházban, ha megéri. Akiket pedig politikai okokból börtönbe vetett, még jó sokáig ott maradnak. (kozmosz)

Simicska APEH-es ex-informatikai tanácsadója megzsarolta Csányi Sándort: ha nem fizet 50 millió eurót (12,5 milliárd Ft), nyilvánosságra hozza a bankja ellen folytatott vizsgálat eredményét.
Simicskáról és társairól lassan el lehetne készíteni a magyar Olsen és bandája sorozatot. (megyesi)

Ha ez egy hivatalos vizsgálat eredménye, akkor úgyis nyilvánosságra kell kerülnie. Vagy nem? (majláth)

Mert mert nagyot álmodni. (buzsik)

Orbán kampánybusza országjáró körútja tatabányai állomásán egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóban állt meg. A Fidesz szerint a szervezők mondták, hogy oda álljon.
Legalább elvette a helyet makkegészséges MÁV-biztosító főnökök s egyéb parkolási csalók Mercedesétől. (megyesi)

A szervezők nyilván Fidesz-bőrbe bújt szoci ügynökök voltak.
(szabados)

Én megnéztem volna a tartalék izzókészletet is! (trunkó)

Az MSZP kérdezteti: És ha a szervezők azt mondják, ugorjon a kútba? (kövesdi)

A globális felmelegedés miatt cápák és más ragadozók is megjelenhetnek az Antarktisz közelében, emiatt vészesen megcsappanhat a garnélák és a tengeri csillagok állománya.
Amundsen lassan már fürdőgatyában mehetne sarkot felfedezni.
(majláth)

Draskovics Tibor új igazságügyminiszter a Magyar Gárda feloszlatása érdekében benyújtott kereset soron kívüli elbírálását kezdeményezte az Igazságszolgáltatási Tanácsnál.
Jogállamban ilyet lehet? Akkor eddig miért nem lehetett? (buzsik)

Nem tudom, volt-e joga ehhez, de oka biztos. (révbíró)

Rendben, mondjuk feloszlatják. A következő lépés, hogy osztódással szaporodik. (szabados)

Exkluzív miniszterelnöki interjúval rukkolt ki a horvát Jutarnji List, ám kiderült, a lap egy 23 éves fiatalember fejtegetéseit adta közre a kormányfő neve alatt.
Nyilván azon bukott le az újság, hogy túl értelmesek voltak a válaszok. (megyesi)

Olyanról is hallottunk, hogy egy lap ex-miniszterelnöki fejtegetést közöl egy nem létező egyetemista neve alatt. (révbíró)

A nemrég csatlakozott uniós országok közül a szlovák nők 15%-a füstöl. Romániában 20, Csehországban és Lengyelországban 21, Bulgáriában 23%, míg nálunk a legmagasabb ez az arány: 30%.
Már ezért is érdemes volna viszszafoglalni a Trianon előtti területeinket, mert akkor arányaiban mindjárt kevesebb nő dohányozna Nagy-Magyarországon. (megyesi)

Felmérés. Szokott-e füstölni szex után? Válasz: Nem tudom, még sosem néztem meg. (révbíró)

Több bulvárlap is közölte azt a fotót, amin Guti egy férfival csókolózik. A Real Madrid középpályása megírta blogján, hogy puszipajtása Bimba Bosé spanyol énekesnő, csak fiús a haja.
Gutinak viszont lányos a haja. Akkor mi a probléma? (megyesi)

Meg szúr a szakálla. (trunkó)

Az állampolgári jogok biztosa szerint korlátozták a tanulók alkotmányos jogait azzal, hogy tavaly szeptemberben rendőrnek készülő kaposvári diákok tömegoszlatási gyakorlaton vettek részt.
Helyes. A tömegoszlatást tessék egyéneken gyakorolni. (megyesi)

Van, aki tömegoszlatásból gyenge kettes, de van jeles is. (majláth)

Idén ünnepeljük a 100. nőnapot.
Jó tudni, hogy ilyen régi; sokáig azt hittem, hogy ez is valami szocialista vívmány. (révbíró)

Milyen jól tartja magát. (kövesdi)

Akkor lassan el kéne kezdeni az egyenjogúság nevében tüntetni, hogy legyen férfinap is. (kozmosz)

Öt MSZP-képviselő házára dobtak Molotov-koktélt. Az akciót ugyanaz a szervezet vállalta magára, amely Csintalan bántalmazását is.
A Magyarok Nyilainak Molotov-koktéljaitól ments meg, igazságügyi és rendészeti miniszterünk, minket! (buzsik)

Ez már nem hír. Majd ha a képviselők dobálnak ki az ablakon Molotov-koktélt. (szabados)

Az új eszköz: fehér porral töltött benzinespalack. (trunkó)

Valahogy nem így képzeltem el a bátor magyarokat. Vagy mégis: a nyilas magyarokat. (andrassew)

A nincstelenek demokráciája helyett a tulajdonosok demokráciáját szeretné elérni Gyurcsány, aki szerint a polgárosodás ügye ma elsősorban a baloldalé.
A végén pedig a nincstelenek diktatúrája söpri el a tulajdonosok demokráciáját. (megyesi)

Nálunk a köznemesség döntötte meg a feudalizmust, most a baloldal építi a kapitalizmust. (majláth)

Ma a baloldal ügye minden ügy, egyet kivéve. A jobboldal megtartotta magának Orbán újraválasztásának ügyét. (révbíró)

Lilu bevallotta, hogy szenvedélye a vásárlás, szinte mindegy, hogy mit, csak vásárolhasson. Neki már az is örömet okoz, ha a kaszszánál állhat. Partnere, Stohl András pont fordítva van ezzel.
Nekünk is nagyobb örömet okozna, ha a kasszánál állna, nem pedig a kamerák előtt. (megyesi)

Az teljesen rendben van, hogy valaki szeret vásárolni, de a kasszánál állás öröme kicsit perverznek tűnik. (andrassew)

Obama a szuperkedd óta zsinórban 9 államban nyert, míg Hillary kampányfőnöke és helyettese is ment. Egyre valószínűtlenebb, hogy a Clinton házaspár lesz az első, aki 12 évet tölt a Fehér Házban.
Mrs. Clinton már csak Monicában bízhat, hogy becsalja Obamát egy ovális alakú helyiségbe. (megyesi)

Az Országgyűlés elfogadta a Btk. azon módosítását, ami szerint a gyűlöletbeszédet kétévi szabadságvesztéssel lehet büntetni.
És ettől az összes nyilas majd összeszarja magát, a Magyar Gárda pedig a Magyar Nemzetben kér bocsánatot a cigányságtól és a zsidóságtól. (megyesi)

Azért ehhez még nekünk is lesz egy-két szavunk: Sólyom László és az Alkotmánybíróság. (szabados)

A rohadékok. Már gyűlölni sem lehet szabadon? (kozmosz)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.