Napló gyermekeimnek - 1992/06

Március 13., péntek

Ha én szervezet lennék (mondjuk szakmai, esetleg érdekvédelmi, pláne tömeg) gondosan ügyelnék arra, hogy legalább egy tagom legyen. És feltétlenül független legyek, mert akkor a Gazdi könnyebben hivatkozhat rám.

A minap például 40 000 egészségügyi dolgozó tüntetett, mert valahogy feltűnhetett nekik, hogy fontos intézményeknek március közepén még nincs költségvetésük, hogy amelyiknek költségvetése van, annak ezért pénze nincs, hogy a betegek rohangálnak a korházzal szomszédos patikába gyógyszerekért, hogy fel kell kelteni az ágyakból a haldoklókat, hogy az ambuláns betegeknek legyen hol beadni az infúziót. Eljuthatott ehhez a 40 000 emberhez az a pletyka is, hogy az új rendszerben egy-egy vizsgálatért akár 4-5 (négy-öt) forint is ütheti a markukat a háziorvosoknak, igaz, ha átutaznak éjszaka közepén a szomszédos faluba, ez akár harminc forintra is felmehet. És talán azt is észrevették ők negyvenezren, hogy a miniszter úrnak az elmúlt pár hónapban az volt a legfontosabb kérdés, hogy mikor és hol legyenek a vallási műsorok a rádióban és tévében, és hogy a két elnök azonnal mondjon le. Vélhetőleg, mert alkalmatlannak tartja őket a miniszter úr, miközben azok a negyvenezrek meg azt látják, hogy a nagyon lojális, nagyon magyar, nagyon demokrata gyermekorvosokból kreált tisztiorvosok hetek óta bolyonganak az általuk vezetett intézményben, mert nem találják az irodájukat.

Valószínű egyébként, hogy ők negyvenezren tévedhetnek, mert a Magyar Televízió közszolgálati elfogulatlan hírműsorában többször is felolvasták a Keresztény Orvosi Kamara állásfoglalását, hogy nem helyes az, hogy ezek itt negyvenezren randalíroznak.

Próbáltam megtudni, hogy hányan vannak a Keresztény Orvosi Kamarában, van aki szerint ötvenen, van aki szerint százötvenen, igen méltányos tehát a tévé elfogulatlan közszolgálati hírműsoraiban ezzel az állásfoglalással zárni a negyvenezres tüntetésről szóló tudósításokat.

Azon töprengek, hogy ha én szakmai, érdekvédelmi vagy tömegszervezet lennék, akkor minimum hányan kéne hogy legyek ahhoz, hogy a nyilatkozatom vitazáró lehessen egy közszolgálati hírműsorban a nemzet televíziójában.

Persze lehet, hogy már régen túlhaladott ez a fajta mennyiségi szemlélet, a vértelen forradalom rég átcsapott minőségi változásba, és akkor minden egész más, nincs helye a méltatlan méricskélésnek, kiváltképpen ha a Gazdiról van szó, aki ha nem csillapítana minket olyan bölcs türelemmel, hát szét is tépnénk mi pár százan azt a negyvenezret, vagy négyszázan azt a hatezret. Mert úgy hallom, hogy miután a Közakarat Egyesület kezdeti stratégiája, nevezetesen, hogy ezer talpasukkal felvonulván kihajigálják az emeleti ablakokon a renitens tévéseket, nem vált be, sőt elnökük a picit csaló, képviselőből lett belügyi kabinetfőnök (mert Gazdi azért vigyáz ránk, hisz fehér ember nem felejt), szóval mióta úgy tűnik, hogy Szokolai úrnak mint belügyesnek nehéz lenne tüntetéseket szerveznie, a legújabb az, hogy megszervezték a MUK-ot, az alternatív újságíró szövetséget, csupa üldözött kormánypárti újságíróból. Azonmód be is jelentették az igényüket a MÚOSZ vagyonának egy részére, ami persze csacsiság, mert vannak bizonyos jogszabályok, amiket, mint kiderült, egyelőre még a Gazdi sem tud átlépni, de hát nincs is erre szükség, vannak a Gazdinak bankjai, amik adnak majd pénzt, ahogy az szokás.

Tiszta szívből kívánok sok sikert kollégák, de ha mégsem özönlene hozzátok a szakma színe-java, hát próbáljátok meg olcsóbban adni a krumplit meg a sárgarépát. Ez egyszer már bevált.