2013. 01. 02.
A Köztársasági Érdemrend arany kardokkal ékesített fokozatát kapta munkája elismeréseként az a sminkes, aki az újévi köszöntőre 25 éves, kedves fiatalembert varázsolt Áder Jánosból.
2013. 01. 01.
Dzsudzsák Balázs a haon.hu kérdésére, hogy megfelelő ajánlat esetén távozna-e a Dinamótól, határozott igennel válaszolt. Állítólag napokon belül nagy bejelentést tesz Orbán Viktor.
A kormány közleménye szerint Petőfi az évforduló ellenére se aktuális most, ellenben a keleti nyitás keretében 2013-ban szobrot állítanak Budapesten a Gangnam Stylet éneklő, szintén december 31-én született PSY-nek.
2012. 12. 31.
Az MSZP, az Együtt 2014 és a DK között január 2-án kezdődnek meg az egyeztetések. Ezerszer könnyebb dolga van Orbán Viktornak, aki már január 1-jén megkezdi az egyeztetéseket saját magával.
Matolcsy György unortodox újévi üzenetében arra biztat mindenkit, hogy ma és holnap mindenképpen egyen lencsét, ezzel biztosítva saját maga és nemzetünk felemelkedését.
2012. 12. 29.
A Fidesz azt tervezi, hogy a formai okokból megsemmisített szabályokat, közöttük a választási regisztrációt az átmeneti rendelkezésekből beemeli az Alaptörvénybe, amit - gondolva a közeljövőre - több üres lappal bővít.
Ha a magyaroknak tíz százalékkal több jövedelmük lenne, inkább költenék italra, ételre vagy ruhákra, mintsem hogy félretegyék a pénzüket - derül ki a Nielsen piackutató cég felméréséből. A kutatás szerint mi költenénk a legkevesebbet megtakarításra. Az ok egyszerű: inkább mi gyarapodjunk, mint a kizsákmányoló bankok.
2012. 12. 28.
Az év végi összefoglalók sztárja Matolcsy György, aki idén magasra tette önmaga számára a lécet, de remélhető, hogy amennyiben 2012 az elrugaszkodás éve volt neki, akkor 2013-ban tovább fog emelkedni, hogy azután 2014-ben még gyarapodjék is.
Az egyre drágább német idősotthonok helyett Magyarországra és Kelet-Európába hozzák Németországból a gondozásra szoruló nyugdíjasokat. Már több ezren vannak Magyarországon - írja a Guardian. A jelenlegi cserearány: egy német nyugdíjasért három aktív magyar dolgozóval plusz egy továbbtanulóval fizetünk.
2012. 12. 27.
Közlemény: A kormány a helyén van. A forint is odatart.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.