2013. 02. 22.
Balog Zoltán úgy látja, hogy a listázási ügy diákok közötti, illetve egyetemi belháború. Arra a kérdésre, hogy szerinte kik a vörösingesek és kik a Pál utcai fiúk, így válaszolt: „Ez jó kérdés lesz Klinghammer Pistának”.
2013. 02. 21.
Vezető közgaszdászok szerint szinte biztos, hogy Matolcsy lesz az MNB új elnöke. Ezzel összefüggésben az ÁSZ feljelentése nyomán a rendőrség nyomozást rendelt el S. András ismeretlen tettes ellen, akiről csak annyit tudni, hogy ő a jelenlegi bankelnök.
Ma van az anyanyelv nemzetközi napja, ebből az alkalomból az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának kulturális albizottsága konferenciát rendez, amelyen megkoszorúzzák Schmitt Pált, aki az ellenzék furmányoskodása miatt nem tudta befejezni önként vállalt anyanyelvvédő küldetését.
2013. 02. 20.
A KDNP közleményben tudatja: sajnálatosnak tartja, hogy május elsején „bárki szabadon menetelhet majd sarló-kalapácsos jelvénnyel vagy vörös csillaggal a ruháján”. A párt ezt az Alkotmánybíróság keddi határozatára reagálva közölte. Helyhiány miatt közleményükbe nem fért bele se a horogkereszt, se a nyilaskereszt.
Az ELTE BTK HÖK-listáiról elismerően szólt Kubatov Gábor, kiemelve a magyarázkodás magas színvonalát. Egyben felajánlotta segítségét az oktatói listák készítéséhez.
2013. 02. 19.
A Szolidaritás nyilvános vitára hívta ki a Civil Összefogás szervezőit, mert szeretnék tudni, kinek az utasítására szerveznek százmilliós lejárató kampányt a demokratikus ellenzék vezető személyiségei ellen. A CÖF nem vitázik, mert szerintük nincs vita arról, hogy kinek az utasítására.
Klinghammer István felsőoktatási államtitkár, az ELTE egykori rektora felajánlotta, hogy közvetít a HaHa és a HÖOK között elmérgesedő vitában, mert szerinte a vita még nem eléggé mérges.
2013. 02. 18.
Lapértesülés szerint újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium a bankokkal, és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik. A Fidesz felkéri Gyurcsányt és Bajnait, hogy mint egykori bankárkormány-miniszterelnökök, segítsék a tárgyalásokat sikerre vinni.
A hazai oltóanyaggyártásban is átveszi az állam a vezető szerepet. A következő lépésként állami lesz az a fertályunk, ahová az oltást kapjuk.
2013. 02. 16.
Számos orvosos műsornevet védetett le a közelmúltban a Tv2, amely vélhetően újabb műsor(ok) bemutatására készül - közölte az mmonline.hu. A műsorok állami támogatását a csökkenő egészségügyi kapacitás indokolja.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.