2013. 05. 01.
Majtényi Lászlót, az ORTT egykori elnökét jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács elnökének a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Kormányzati források szerint hamarabb lesz Majtényi az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mint a Fidesz médiahatóságának elnöke.
2013. 04. 30.
Az országgyűlési kétharmad sürgősségel törvényt hozott arról, hogy mostantól a közérdekű adat államtitok, és aki megpróbálja firtatni, az államellenes összeesküvés részese vagy szervezője. A törvény alpontjaként megtiltják a mutyi szó használatát.
Nem csak Balogh József, Kunszentmiklós fideszes országgyűlési képviselője mond le mentelmi jogáról, hanem ugyanezt kéri a család vak komondorától is.
2013. 04. 29.
Sokak szerint a trafikpályázat eredményének, a várhatóan megdráguló cigarettának, az új rendszernek a következményeként a feketepiac fog kaszálni. A kormány hamarosan kiírja a tendert a feketepiacra.
Közepes vagy annál jobb termést ígér nyárra a búza a jelenlegi fejlettségi állapota alapján - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Tiszafüreden, az országos búzaszentelési ünnepen. Azóta már helyesbített és közölte: Orbán Viktor utasításba adta, hogy a termés osztályon felüli legyen.
2013. 04. 27.
A hvg.hu több fideszes forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Fidesz helyi vezetői döntötték el, hogy ki nyerje a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Az Indexnek az ország dél-alföldi régiójából megerősítették ezt az állítást. Állítólag emiatt a KDNP be is sértődött.
Gaál Noémi beperli Mesterházy Attilát, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában a trafiktender kapcsán a becsületébe gázolt, idősjósnak nevezve őt.
2013. 04. 26.
A rendkívül sikeres dohánybolt-pályáztatás után a kormány az ország kocsmáit és italboltjait fogja jutalmul odaadni a hozzá közelállóknak.
A kánikulára való tekintettel a hét végén a Belügyminisztérium SMS-ben figyelmezteti a telefontulajdonosokat, hogy húzódjanak az árnyékba.
2013. 04. 25.
Az Európa Tanács megfigyelés alá helyezheti Magyarországot. A Fideszben tudni vélik, hogy a megfigyelésben fontos szerepet szánnak Laborc Sándornak, akinek Portik Tamás jelent.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.