2013. 09. 23.
Mészáros Antónia Szabad szemmel című műsorában L. Simon László határozottan cáfolta, hogy a szakállát Lázár Jánostól örökölte.
2013. 09. 21.
Kiszivárgott Orbán Viktorból, hogy Magyarország még az év vége előtt nonprofit lesz.
Németh Lászlóné: 500 milliós kárt okoztak az ingyen utazgató iskolások tavaly a MÁV-nak. Büntetésül most vissza kell utazniuk.
2013. 09. 20.
Az MSZP és az Együtt-PM szerint ma reggelre minden eddiginél erősebben összefogtak egymással, és azt szeretnék, hogy ez legalább délig tartson ki.
A nemzeti trafikrendszer bevezetése után az előző hónaphoz képest közel a felére esett vissza a legálisan eladott cigaretta mennyisége. Rohamosan nő a feketepiaci cigaretta forgalma, ezért a kormány most azt tervezi, hogy az illegális dohánykereskedelmet is az övéinek adja oda.
2013. 09. 19.
A legfrissebb felmérések szerint az MSZP és az Együtt-PM szövetsége 0,2%-kal erősödött a biztos MSZP-Együtt-PM-választók körében, egyébként pedig 3,4%-kal csökkent.
Tájékoztató jellegű rendőrségi beszélgetésen vett részt Csányi Sándor a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások első fordulója után szerdán Zágrábban. Távozóban nem nyilatkozott, de a zsebéből kikandikált egy Hernádi Zsoltnak szóló ajánlott levél.
2013. 09. 18.
Mintegy 11-12 százalékkal csökken jövőre a villanyáram ára Csehországban - közölte a prágai sajtó szerdán. A csehországi árcsökkentés alapvetően az egyre nagyobb konkurencia, az alternatív szolgáltatók piaci erősödése és az energetikai világpiac alakulásának következménye. És még aláírásokat se gyűjtöttek érte fejenként 100 forintért.
Fegyveres férfi rabolt ki egy pénzintézetet a Heves megyei Horton. Az alkalmazottakat a pénz átadására szólította fel, ezt követően pedig elmenekült a helyszínről. A nyomok a legközelebbi Nemzeti Dohánybolt irányába vezetnek, ahol megerősítették az őrséget.
Nácik - Gyurcsány: egy nyál oda.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/22 • X. 21. – XI. 3.
FOGLYOSÍTÓ IMÁK
Para-Kovács Imre: Nyugi, nem sietünk sehova, pattogatott kukorica és kávé bekészítve a vallomástételek idejére!
Váncsa István: az európai fiatalok tömegtüntetéseinek hatására a fogyasztói árak menekülni kezdtek
Smuzewitz Ilona: Orbán átnézte a könyvelést és szerinte tartozik neki még négy évvel a Jóisten. Szabadlábon!
Farkasházy Tivadar szerint dugó lehetett a levegőben, amiért Nagy Márton 88 kilométeres útra is magángéppel repült
Havas Henrik megtudta, Orbán nyelvtanulást ajánl Deutschnak arra az esetre, ha el kéne vonulnia kis időre
Dési János: a budapesti olimpia főpróbáján Tóth Gabi 50 méterre hajított 3 millió forintot használt húszezresekben
Verebes István a szekrény kulcsát kereső corpusokról
A Heti Kamu megtudta: elvonult egy kastélyba a Fidesz vezetése, ahol Árpa Attila vezetésével árulókat keresnek

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.