2013. 11. 02.
Elszaporodtak a Nemzeti Dohányboltokban elkövetett rablások, sőt, nem egy Nemzeti Dohányboltot megrongáltak, elcsúfítottak. Mindezek miatt Rogán Antal olyan törvényjavaslatot terjeszt be, amely kiemelt, nemzetellenes bűntettként kezeli - és ennek megfelelően sokévi börtönnel bünteti - az ilyen elkövetőket.
XVI. Benedeket és az utódját megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - értesült a Panorama című lap. A lehallgatott hívások egy része a Vatikánból indult, más része oda irányult. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a lehallgatók eljutottak a legmagasabb szintig, a pápa főnökéig.
A német, a francia, a spanyol és a svéd hírszerző szolgálatok is kifejlesztettek és használnak olyan technológiát, amely alkalmas az internetes és telefonos adatforgalom tömeges figyelésére - írja a The Guardian, Edward Snowdenre hivatkozva. Várhatóan további országok jelentkeznek a fentiek mellé, állítva, hogy az ő technikájuk se alávalóbb.
2013. 11. 01.
Állítólag az MSZP informális csatornákon keresztül azt kérte a Fidesztől, hogy legalább ma, Mindenszentek napján ne gyepálják őket.
2013. 10. 31.
Megnyugodhat az MSZP. Végre nem az összefogás körüli szópárbaj lesz a téma a médiában.
2013. 10. 30.
Rogán Antal és a Fidesz-frakció a bajai kamuvideó apropóján módosítani akarja - és fogja - a Btk.-t. Szaktanácsadónak felkérték a független Kőrös Gusztávot és csapatát, akik ez alkalommal is javadalmazás nélkül vállalták el a közreműködést.
2012-ben a szegénységi határ alatt élt a magyarok 17 százaléka, ami a legmagasabb a rendszerváltás óta - közölte a Tárki. A kormány a jövő héten rendeletben szabályozza a szegénységi határt, ennek nyomán Magyarországon mindenki jólétben fog élni.
2013. 10. 29.
Megszólalt Kőrös Gusztáv, a bajai kamu videó egyik készítője, aki az ATV-ben a szocialistákat, és személy szerint Mesterházy Attilát vádolta azzal, hogy - mint megbízók -„csőbe húzták” őket: A Kőrös által elmondottak több kérdést felvetnek, ám egy valami tökéletesen hihető: nem kaptak pénzt a videóért a (valódi) megbízóiktól.
Állítólag videó készült arról, ahogyan Kőrös Gusztávot az ATV épületéhez szállítja egy személyautó, aminek a volánjánál nem Rogán Antal ül, amint éppen a BTK szigorítását javasolja (lex szocivideó) a demokrácia iránti bizalom helyreállítása érdekében.
2013. 10. 28.
A kormány ígéretéhez híven megvédi a nyugdíjakat, jövőre ugyanis az infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak - közölte az EMMI szociális államtitkársága. Selmeczi Gabriella megkezdte a bemelegítést.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23  •  XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét? Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket! Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb? Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.