2013. 12. 21.
A Blikk megírta, hogy Kubatov Gábor és Kocsis Máté levelet írt az övéiknek, benne ezzel a szöveggel: „tájékoztatunk benneteket, hogy pártelnök úr határozott álláspontja, hogy a kormánypárti polgármestereknek, alpolgármestereknek idén is tilos jutalmat felvenni\". Jutalmukat floridai utazási utalványban vehetik fel.
Késsel rabolt ki egy dohányboltot egy férfi Gyulán, később a közeli Sarkadon fogták el. A főváros I. kerületében fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal próbálkozott egy rabló, akit ugyancsak elfogtak. Ellenzéki (alternatív) statisztikusok szerint a jelenlegi állás: 16:3, de feljövőben vannak a trafikosok.
2013. 12. 20.
Kövér László szerint gyáván döntött a Kúria. Az országgyűlés elnöke azt mondta: a devizahiteles-ügy az ország állatorvosi lova. Mások szerint maga az ország egy állatorvosi ló.
Elutasította a bíróság az erzsébetvárosi önkormányzat keresetét, amelyben a Vattamány Zsolt polgármester vezette kerület csaknem 1,8 milliárd forintot próbált behajtani a Hunvald-per vádlottjain - írja a Népszava. Az önkormányzat most születő pótbeadványának címe: „Jó, azért próbálkozni lehet. Nem?”
2013. 12. 19.
A Kövér László által elnökölt Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat azt kérte az RTL Klubtól, hogy pornós múltja miatt maradjon távol a parlamenti gyermekkarácsonytól Krasznai Tünde. Az RTL Klub erre úgy döntött, hogy akkor a többi x-faktoros se énekelhet - adja hírül az Origo. Helyettük a népszerű Semjén-Balog-Harrach Énektrió szórakoztatja a gyerekeket.
A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és Széles Gábor tudós-nagyvállalkozó közös közleménye szerint az elmúlt éjjel a neves energiafejlesztő az ország szívcsakrája területén - Dobogókőn - kísérleti jelleggel több percre sikeresen kikapcsolta a gravitációt.
2013. 12. 18.
Friss információk szerint törökországi látogatásán Orbán Viktor eddig még senkinek nem csókolt kezet. (Folyamatosan frissülünk!)
Miután Kecskemétről Budapestre helyezték át, nem folytatódik, hanem újrakezdődik a Hagyó-per a Fővárosi Törvényszéken. Mindenekelőtt beszereznek egyet a fél évtizede forgalomban volt nokiás dobozokból.
2013. 12. 17.
Egy esztergomi rendezvényen Hernádi Zsolt elmondta: az egyik miniszter sms-ben gratulált neki, hogy a horvát körözöttek között ő viselt egyedül nyakkendőt az Interpol oldalán. A nyakkendőt forgalmazó cég megkereste Hernádit, hogy a körözési képet felhasználhatja-e reklámcélból.
A Kúria meghozta jogegységi határozatát. Eszerint a devizaalapú hitelszerződés nem ütközik jogszabályba. Következik Rogán Antal, aki a Kúria ablaka alá állva olyan videót készít, hogy az után annak is örülhet a testület, ha háziőrizetben marad, és nem kell bevonulnia Rezesova után.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/24  •  XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak? Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.