2014. 01. 21.
Szűrös Mátyás reaktiválta magát, és szolgálattételre jelentkezett Orbán Viktornál.
2014. 01. 20.
A vártnál jobban teljesített tavaly a kínai gazdaság. A magyar kormány örömmel nyugtázta, hogy a távol-keleti ország vezetői számára is példamutatóak a mi sikereink.
A Magyar Pszichiátriai Társaság nem kíván véleményt nyilvánítani a számukra bemutatott video kapcsán.
2014. 01. 18.
A Fidesz szerint Ócsa a Gyurcsány-korszak szimbóluma. A mentők szerint az ezt állító Fidesz-közlemény megjelenését követően durván megnőtt a hozzájuk befutó hívások száma.
A TV2 visszautasítja a csatornát és a vevőit ért vádakat, és kilátásba helyezte, hogy az adás-vétel körülményeit firtató újságíróknál és politikusoknál letiltatja a műsorát.
2014. 01. 17.
Orbán Viktor elmondta: az újabb rezsicsökkentés mértékéről a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén döntenek a jövő héten. „Jó kis rezsicsökkentés lesz ez is” - jelentette ki. Elfelejtette hozzátenni, hogy mikor és hol kell aláírnunk a támogatóíveket.
Czeglédy Csaba, a szombathelyi kokainbotrány kirobbantója balf*sznak titulálta Lázár Jánost, aki 2010-ben még azt mondta: a szabadságból és a demokráciából ad fel, aki az oroszokhoz közeledik. Czeglédy állítólag azért nem írt balfácánt, mert az Lázárnak egy másik ügye.
2014. 01. 16.
Illés Zoltán szerint minden felhatalmazása megvolt Orbán Viktornak, hogy megállapodást kössön az oroszokkal a Paksi Atomerőmű fejlesztéséről és bővítéséről. Hiszen - ellentétben a zöldhatóság lemondott vezetőjével - Orbán diplomája tényleg rendben van.
Ma kezdődik a harmadik tárgyalási forduló a Mol és a horvát kormány képviselői között az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről. Mindeközben Hernádi Zsolt - a külhoni síparadicsomokat mellőzve - biztonságban görsízik az Alföldön.
2014. 01. 15.
„Minden államfőnek joga, hogy kegyelmet adjon” - mondta egy tévéinterjúban Navracsics Tibor. Tehát ha Francis Ciarán Tobin otthon kegyelmet kér, akár meg is kaphatja azt. Navracsics jó példaként hozta fel Ramil Safarovot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.