2014. 02. 24.
Az őszödi beszéd kampánytémává emeléséről, a két részdokumentum nyilvánosságra hozásáról szólva Kósa Lajos az ATV-ben legalább tucatszor elismerte, hogy Gyurcsány hazudott reggel, délben, meg este.
2014. 02. 22.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta elődszervezete, a Nemzetbiztonsági Hivatal őszödi jelentéseinek egy részét, koronatanúnak megidézve Eduardo Rózsa-Florest, aki meg is jelent több médiumnak, de semmi újat nem tudott mondani.
Hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek – közölte Polt Péter. Az ügyre a választás után visszatérnek.
2014. 02. 21.
Több neves pedagógus nyílt levélben utasította el a kormány által bevezetett, megalázó tanári minősítési eljárásban való részvételt. A kormány szerint a levél minősíthetetlen.
Viktor Janukovicsot ma reggel megkérdezte a titkára, hogy pirítóst vagy zsemlét kér a reggelijéhez. Mire az ukrán elnök kis türelmet kérve a függöny mögé bújva felhívta Putyint, hogy mit válaszoljon.
2014. 02. 20.
Mivel az Összefogás vezetői már jó ideje azt hangoztatják, hogy az április 6-i választás népszavazás lesz Orbánról és rendszeréről, ezért a Fidesz rövid közleményben jelentette be: mégse lesz választás 6-án, mert semmiféle népszavazást nem engedélyeztek.
Révfy Zoltán volt bajai polgármestert és Búcsú Lajos exalpolgármestert is kizárták a Fideszből. A Magyar Narancs úgy tudja, azért kellett távozniuk, mert nem szavazták meg Zsigó Róbert képviselői jelöltségét. Zsigó így reagált: „Ezért történt volna? Ki van zárva!”
2014. 02. 19.
A magyar kormány hamarosan közleményt ad ki a véres kijevi eseményekkel kapcsolatban. Most fordítják oroszból.
Szigorítják az internet ellenőrzését Törökországban. A hírre magyar kormánydelegáció indult tanulmányútra.
Beszakadt az úttest két parkoló autó alatt a tatabányai Erdész utcában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda hajnalban. Egy ott lakó állítja, hogy éjjel Gyurcsányt látta arra sunnyogni. Vagy Mesterházyt. De abban egészen biztos, hogy egyikük volt az, és bármikor fel is ismerné.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai!
Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is!
Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből
Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül
Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről
Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról
Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított
Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon
Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne
Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek
A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
