2014. 06. 11.
Tízszer nagyobb összegre pályáztak a hulladékgazdálkodási cégek, mint a rezsicsökkentés kompenzációjára elkülönített, egyszer már duplájára emelt összeg. Több cég már a kötelező hulladéklerakási járulékot se tudja fizetni. A megoldás: ki kell nevezni egy szemétügyi államtitkárt. Meg egy kéményseprésügyit. Továbbá egy csatornaügyit.
A szerb internetes média, blogok, híroldalak és közösségi oldalak erős nyomás alatt vannak az utóbbi időben. Nem ritka a nyílt cenzúra. Kormánykritikus cikkek vagy akár teljes blogok tűnnek el. Volt, aki Facebook-posztja miatt került őrizetbe. A magyar kormány és Alkotmánybíróság a támadások miatt szolidaritását fejezte ki a szerb kormánnyal.
Ruhára szerelhető és járművekbe építhető kamerákat szerzett be az adóhatóság, hogy így lendüljön harcba a cigarettacsempészek ellen. A felvételek elsősorban a feltárt jogsértések bizonyítását könnyíthetik meg, emellett a munkatársak testi épségét is védik. Azt nem tervezik, hogy ugyanezeket az eszközöket kristálycukorba rejtsék.
2014. 06. 10.
A kazahok elleni fényes győzelem után ideje meghunyászkodnia az idegenszívű, nemzetáruló bukkott baloldalnak, amely persze az ellenfélnek drukkolt.
Putyin írásos engedélyével Orbán Viktor is ott volt Kijevben Petro Porosenko ukrán elnök beiktatásán.
2014. 06. 07.
Orbán szerint a következő négy év a nagy tettek korszaka lesz. A miniszterelnök a parlamentben bemutatta kormánya tagjait. Felszólalásában néppárti kormányzást tűzött ki célul, miniszterei iránytűjének pedig a hazaszeretetet, az alázatot és a szolgálatot határozta meg. A vadonatúj szlogenek szavatossági idejére négy év garanciát adtak tanácsadói.
„Lázár János minisztersége az ország életében is majdhogynem egyedülálló, hiszen egy 39 éves politikus a legtöbb és legnagyobb feladatokkal felhatalmazott tárcát fogja vezetni” – írja Hódmezővásárhely hírportálja, a Promenad.hu, amely felidézi, hogy a város utoljára hetven éve adott minisztert Magyarországnak. Erre már a norvégok se tudnak mit mondani.
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala, legkésőbb 2016. március 15-éig – közölte az új kormányszóvivő. Amikor pedig Orbán kinevezi magát államelnöknek, csak átballag új székhelyére, a palotába.
A Deutsche Telekom visszautasítja a feltételezést, hogy alkut kötött volna a magyar kormánnyal. Leszögezik: a a sajtó- és a véleményszabadság vitán felül alapjog. Talán még munkatársaik is ott lesznek a sajtószabadság melletti, következő magyarországi tüntetésen.
2014. 06. 06.
Nem Lázár János fogadta örökbe a Fővárosi Állatkert fácánjait.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17  •  VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai! Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is! Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.