2022. 04. 14.
Lázár János: „A hódmezővásárhelyieknek elegük van Márki-Zayból.” Hódmezővásárhelyiek: „Ne hazudj, Lázi! Tőlünk több szavazatot kapott, mint te!”
Miután Joe Biden népirtásnak nevezte amit az oroszok művelnek Ukrajnában, Donald Trump is így tett. Következik, hogy közösen putyinbérencnek nevezik Orbánt.
720 négyzetméteres állami villa várja a leköszönő Áder Jánost, aki már előre sajnálja szegény feleségét, hogy mennyit kell majd ott neki takarítania.
Mivel Putyinnál hiába kopogtatott a fegyverszüneti kezdeményezésével Orbán, most megpróbálja rávenni Zelenszkijt, hogy hagyjon fel az agresszióval.
Tizennégy éve nem jelentkeztek olyan kevesen óvodapedagógusnak, mint most, miután a hazaáruló ellenzék telebeszélte a csacsi fiatalok fejét.
Kunhalmi Ágnes szerint a legközvetlenebb feladat most az, hogy továbbra is fennmaradjon a demokratikus ellenzék sohasem volt egysége.
2022. 04. 13.
Nyomozás indult, miután kiderült, hogy az oroszok évek óta ki-be mászkálnak a magyar külügy számítógépein. A két nyomozó: Hadházy Ákos és Vadai Ágnes.
Karácsony: 30 milliárd forint hitelt kell engedélyeznie Orbánnak. Budapest nem városállam. De nem is fejőstehén. Orbán Viktor: Nem bánom. Legyen 10. Millió.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök nem hajlandó kimondani, hogy népirtás zajlik Ukrajnában. Arra hivatkozik, hogy nem tud magyarul.
Májustól nem kell védettségi igazolvány ahhoz, hogy beltéri rendezvényeket is látogathassanak Görögországban. Júniustól megint kell.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25  •  XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása! Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás? Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé! Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról Verebes Istvánnak fogytán a humora A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.