2014. 08. 17.
A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hetekben a tiszaroffi kastélyszálló mellett megvette a főváros egyik legdrágább irodaházát is, az Eiffel Palace-t, amelyért akár 11-12 milliárdot is fizethetett az offshore cégek mögött rejtőző tulajdonosoknak – írja az Index. A bank az érdeklődő újságírókat Sesztákhoz irányította, mondván, a kormányban ő az offshorefelelős.
2014. 08. 16.
Kertész Imre szerint sokan félremagyarázzák a gesztusát. A Nobel-díjas író közleményében a leghatározottabban cáfolja, hogy augusztus 20-án kitünteti Orbán Viktort.
Február közepére várja ötödik gyermekét Gyurcsány Ferenc – tudta meg a hvg.hu. A nevén nem gondolkodnak egyelőre. Ha fiú lesz, egy név biztosan ki van lőve.
2014. 08. 15.
Lázár János Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezi. Levelében megerősítette, hogy a kormány „stratégiai jelentőségűnek” tartja az együttműködést a magyarországi zsidó közösségekkel. Ha összejön a kerekasztal, a résztvevők ajándékként kisplasztikát kapnak Lázártól: a Szabadság téri emlékmű hű mását, parányi rendőrökkel.
A magyar államot a hamarosan meginduló bankperekben képviselő ügyvédi irodákat koordináló iroda rezsióradíja 50 ezer forint. A Magyar Nemzet szerint a kiválasztott ügyvédek már egy felkészítő tréningen is részt vettek. A trénercsapat: dr. Kövér László, dr. Orbán Viktor, dr. Áder János, dr. Gulyás Gergely, dr. Budai Gyula, dr. Morvai Krisztina.
„Ha Mengyelejevet olvasok fel, annak is híre ment volna” – mondta Orbán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a tusványosi beszédével kapcsolatban. Szerinte a mindenkori magyar kormányfő olyan mélyen belelát az Európában zajló folyamatokba, hogy muszáj élnie ezzel a lehetőséggel, vállalva a konfliktusokat is. Mindenkori, mínusz GyurcsányBajnai.
Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Svédország Európa-ügyi minisztere „durván rágalmazta Magyarországot és a magyar embereket”. Több tiszteletet követelt Magyarországnak és a magyaroknak. Birgitta Ohlsson magyarázkodását, hogy ő csak a kormányt bírálta, Magyarország és a magyar emberek határozottan visszautasították.
2014. 08. 14.
Válságtanácskozást tartottak a Földművelésügyi Minisztériumban a vártnál jobb, mintegy 800 ezer tonnára becsült hazai almatermés értékesítési és feldolgozási problémái miatt. Az egyik javaslat szerint állami támogatást kell adni az almapálinkának, almás pitének és almabornak.
A török közlekedési miniszter javaslata szerint az épülő, isztambuli repülőteret nevezzék el Recep Tayyip Erdoganról. A magyar miniszterek között most folyik az egyeztetés, hogy mit nevezzenek el Orbán Viktorról, és főleg, hogy kié legyen a megtiszteltetés azt előterjeszteni.
2014. 08. 13.
Ma reggelre megszületett a teljes összefogás. Az MSZP között.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/14  •  VII. 2. – VII. 15.
Para-Kovács Imre: Az én hazám nem lehet ellenzékben. Kormányon sem, mert a haza nem a NER. A haza önök és én! Váncsa István: Be akarták tiltani, de nem sikerült, nem azért, mert elkúrták, hanem mert a földindulás nem betiltható! Smuzewitz Ilona: Ha még néhány napig megy a kampány, kb. négyszáz millió magyar ember és nő szavazott volna a Voks2025-ön! Farkasházy Tivadar: A világon az ausztrál kormányfőnek lehet a legtöbb birkája. Utána Orbán jön a sorban. Havas Henrik megtudta, hogy Szijjártó portyázói szerzik be a Xanaxot a Karmelita számára, nem olcsó közvetítőkön keresztül Nagy Bandó András: Üzenetek a melegvagyok.hu oldalról • Dési János: Pride-történet 1908-tól napjainkig Selmeczi Tibor: Mészáros nem is zebrát akart venni, hanem fekvőrendőrt, csak nem jutott eszébe a szó Lendvai Ildikó: Orbán szerint civilizált ország vagyunk? Eddig ez nem tűnt fel! Verebes István receptje valóságrealityhez: hogyishívják, izémizé és mittudomén Demszky Gábor a szovjet katonák disznótartási fortélyairól A Heti Kamu megtudta: Lázár megszüntette a késéseket, leszereltette a vasútállomások óráinak mutatóit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.