2014. 09. 22.
Áder János kedden szólal fel az ENSZ klíma-csúcskonferenciáján, csütörtökön pedig beszédet mond az ENSZ Közgyűlés ülésén. Találkozik Ban Ki Munnal, és részt vesz azon a fogadáson, amit Obama ad. Mindezt Orbán egyszeri, különleges engedélyével.
2014. 09. 21.
A legutóbbi, RTL klubos szereplése után állítólag felkeresett egy pszichiátert Hoffmann Rózsa. Mind a kettő.
A mai nap a Hősök terén a Nemzeti Vágtáé. A program részeként megválasztják a Legnemzetibb Lószerszámot is.
2014. 09. 20.
„Általában ezek azok a figurák, akik örökké hatalmon akarnak maradni és pénzt csinálni” – mondta Orbánról Bill Clinton az egyik legnézettebb talkshow-ban, élő adásban. Azt nem teszi zsebre, amit miniszterelnökünktől fog kapni az egyik leghallgatottabb péntek reggeli rádiós Orbán-show-ban.
A Standard & Poor’s nem javított Magyarország minősítésén, maradtunk továbbra is a „BB/B” szinten. Lázár János azonnal magához hívatta a Standrad & Poor’s-t, két papírt téve eléjük. Az egyiken a lemondásuk szerepelt, a másikon az, hogy azonnal visszavonják a hibás minősítést.
2014. 09. 19.
Erősödnek a piacok a skót népszavazás eredményének hatására. Most kellene betörni a piacokra a nyakunkon maradt almával.
Naponta három orvos és két szakdolgozó távozik külföldre Magyarországról. A kormány szerint ez jó, mert elviszik a jó hírünket.
2014. 09. 18.
Tegnap nem szólalt meg a nyilvánosság előtt Lázár János és L. Simon László. Hírek szerint hallgatásuk miatt mára rendelte be őket Orbán Viktor.
Rogán Antal szerint két, közösségi tulajdonban lévő nonprofit rezsiszolgáltató cég jöhet létre. A rezsiket állami rezsiboltokban lehet majd megvenni.
Egy nemzetközi konferencián Rétvári Bence államtitkár hungarikumnak nevezte az iskolai mindennapi testnevelést. A Hungarikum Bizottság még aznap éjjel összeült, és soron kívül kooptálta Rétvárit.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26 • XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak
Hatvanpuszta köszönti Sztálint!
Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is
Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként
Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak
Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan!
Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából
Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket
Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának
A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból
Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.