2014. 12. 26.
Senki nem sérült meg a karácsonyhoz köthető tűzesetekben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője. Mindez kizárólag Orbán Viktor odafigyelésének köszönhető.
2014. 12. 25.
Putyin a vodkaárak csökkentését javasolja. Szerinte a házilag előállított italok veszélyesebbek az egészségre, mint a nagyipari párlatok. Megvan az első törésvonal Putyin és Orbán között.
Érdekes képet tett fel magáról a Facebookjára Orbán Viktor. Egy fenyőfa ágai közül kukucskál ránk, kissé véreres szemmel. A közvélemény-kutató poszt elég durva eredményt hozott.
2014. 12. 24.
A magyar titkosszolgálat elfogott egy email-t, ami Orbán kedd esti tévéinterjúja után érkezett az amerikai külügyminisztériumból André Goodfriendnek. A szöveg ennyi volt: „Lebuktunk, fedősztori nem vált be, szerdán este legyen a Duna-parton, ahol egy tengeralattjárónk felveszi.”
A KDNP kiderítette, hogy a Demokratikus Koalíció, élén Gyurcsány Ferenccel, a karácsony megszentségtelenítésére készül. Harrach Péter és Semjén Zsolt első osztályú keresztények a hatóságok beavatkozását kérik, amiért Gyurcsány egy titkos helyen éjfélkor fekete misét tart a kormány ellen.
2014. 12. 23.
Az amerikai külügyminisztérium arra panaszkodik, hogy két napja hiába hívja telefonon folyamatosan Szijjártó Péter KÜKÜM-minisztert, mindig foglaltat jelez a készülék. Csak annyit sikerült kideríteniük, hogy oroszul folyik a beszélgetés.
Nem tudják behajtani a választáson indult kamupártokra kiszabott bírságokat. (80 érintett, 1,9 milliárd forint, ebből 17-en összesen 18 milliót fizettek be.) Ezek után a választási rendszert durván átszabó Fidesz magára vállalta a teljes összeget.
2014. 12. 22.
Lázár szerint a (kormányellenes) demonstrációk azt mutatják, mintha az amerikai nagykövetség átvette volna a magyar ellenzék szerepét. A nagykövetség részéről André Goodfriend elismerte, hogy átvették az irányítást Lázár agya fölött.
A vs.hu szerint a magyar kormány azt tervezi, hogy eladja a gáztárolóit a Gazpromnak. Állítólag erről tárgyal hamarosan Szijjártó Péter Moszkvában. Akár erről tárgyal, akár nem, biztos, ami biztos, Szijjártó mindenkit beperel.
2014. 12. 21.
Névnapja alkalmából december 25-én köszöntik a zuglóiak polgármesterüket, Karácsony Gergelyt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26 • XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak
Hatvanpuszta köszönti Sztálint!
Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is
Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként
Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak
Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan!
Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából
Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket
Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának
A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból
Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.