2015. 01. 27.
A nőnek született, de férfivá operált Diego Neria Lejarragát élettársával, egy nővel együtt fogadta Ferenc pápa a római Szent Márta vendégházban. Vasárnap a teljes KDNP Semjénék konyhájában imádkozik azért, hogy Ferenc pápa kimeneküljön az ördög karmaiból.
2015. 01. 26.
A Népszabadság azt írja, hogy a kormány úgy számol: 8-10 ezer embert rúghatnak ki az egészségügyből a kórházi kapacitások újraosztását tervezve, illetve arra hivatkozva. A lap szerint valójában az áll az egész mögött, hogy a járó- és fekvőbeteg-szolgáltatások ötödére nincs fedezet. Hogy helyreálljon az egyensúly, 70-80 ezer beteget nyilvánítanak egészségessé.
Kairói szakértők a hét végén elismerték, hogy tisztítás közben leesett Tutanhamon fáraó halotti maszkjának szakálla, és azt szakszerűtlenül, vitatott anyaggal ragasztották vissza. A rongálódás még tavaly történt. Az eset kapcsán közleményt adott ki a Nemzeti Múzeum, megnyugtatva mindenkit: Orbán Viktor náluk őrzött egykori hátizsákja teljes biztonságban van.
2015. 01. 25.
Megalakult a Demokratikus Kerekasztal elnevezésű társadalmi, szakpolitikai párbeszéden alapuló fórum. Nagyban folyik a helyezkedés, hogy a Fidesz és az ellenzék közül az asztalnak kik melyik lábait fűrészeljék el.
Juhász Péter „párbajra” hívta ki Rogán Antalt, mondván, legyen férfi, és nyílt vitában védje meg az igazát. Rogán sajnálkozva utasította el a lehetőséget, mivel számára Juhász Péter nem párbajképes.
2015. 01. 23.
Rogán – a Fidesz-frakcióval és a kormánnyal a háta mögött – kartellezés vádjával feljelentette az összes péket. És egy füst alatt Juhász Pétert.
Nyilvánosságra hozták a tényt: 13 miniszterelnöki biztos ad tanácsot Orbánnak. Rögtön vissza is vonták, mert valójában Orbán ad tanácsot nekik.
2015. 01. 22.
Ma van a magyar kultúra napja. Az alkalomból Kerényi Imre és Fekete György újraavatta egymást.
Szijjártó Péter ma este fogadja Colleen Bellt, akinek bemutatót tart a minisztérium futsalcsapata.
2015. 01. 21.
Horváth István fideszes képviselő több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott, miközben senki nem nevezte ki erre a posztra. A tárca utólag korrigált: nem biztos, hanem megbízott volt. Ám ezt a kifejezést nem is ismeri a törvény. Úgy, hogy most visszamenőleg átírják az alaptörvényt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23  •  XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel? Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.