2015. 03. 28.
Orgován Béla közölte: még nem döntött, hogy a rengeteg igazgatói állásajánlat közül melyeket fogadja el.
2015. 03. 26.
Orgován Béla közleményben sajnálkozik leváltása miatt, pedig – mint írja –
már csak pár nap kellett volna neki ahhoz, hogy egyenesbe hozza a Quaestort.
Tarsoly Csaba szerint Orbán Viktor döntötte be a Quaestort, azzal, hogy utasítást adott a külügyminisztériumnak: vegyék ki a pénzüket onnan.
2015. 03. 25.
Orgován Béla, a Quaestor új vezérigazgatója közleményben tudatta: mindenkit beperel, aki simán csak vezérigazgatónak titulálja, mivel ő elnök-vezérigazgató. Legalábbis ezt a címet ígérték neki, amikor a céget megkayaibrahimozták.
Harrach Péter reprezentatív felmérést végzett azok körében, akik támogatják a vasárnapi boltbezárást, és megállapította, hogy közülük körülbelül 65-70% támogatja a vasárnapi boltbezárást, bár némileg enyhítene a törvényen.
2015. 03. 24.
A vasárnapi boltzár ügyében megszólaló fideszesek és KDNP-sek azt az utasítás kapták a Legfelsőbb Helyről, hogy ne beszéljenek összevissza. (Update: a friss módosítás szerint de, csak beszéljenek, hogy összezavarják a népet.)
Mészáros Lőrinccel és Tarsoly Csabával is üzletelt Magyarország volt moszkvai agrárattaséja, aki nagy tételben adhatott el vízumot prostituáltaknak. Január óta előzetes letartóztatásban van, azóta csak kis tételben ad el vízumokat.
2015. 03. 23.
A KDNP a hét közepére ígéri az országos összesítést arról, hogy a vasárnapi boltzár eredményeként hány százalékos volt a templomok kihasználtsága.
Miután több médium úgy adta hírül, hogy az MSZP-DK jelöltje Káposztásmegyeren „kiütéssel győzött”, a Fidesz megóvja az eredményt.
2015. 03. 22.
További domaineken töri a fejét a Fidelitas, amely máris levédette a jelentsdfelaszomszedod.hu, a figyeljmegmindenkit.hu és a baloldalitfogtam.hu neveket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23 • XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe
Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe
Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet
Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel?
Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról
Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat
Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával
Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel
A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek
Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.