2015. 05. 09.
A Miniszterelnökség közleményben adta hírül, hogy Orbán Viktor egészségi állapota miatt továbbra is ellátja feladatát.
2015. 05. 08.
Összeházasodik ugyancsak férfi élettársával Xavier Bettel, luxembourgi kormányfő. A hírre a KDNP kitért a hitéből.
A rendőrség a Belügyminisztériumot kérdezte meg, hogy Habony közszereplő-e vagy nem. A BM Orbánt, Orbán Habonyt.
2015. 05. 07.
Polt Péter legfőbb ügyészt is meghívják Brüsszelbe Kovács Béla ügyében. Ha már úgyis ott lesz, volna még további 250-300 ügy, amiben szintén megkérdezhetnék.
Az Együtt bejelentése nyomán a NAV megvizsgálja, miből indít médiavállalkozást Habony. A borítékolható válasz: Szijjártó szüleitől kapott kölcsön.
2015. 05. 06.
Mellár Tamás első fokon pert nyert a Századvég ellen, amely azért perelte be, mert súlyos vádakat fogalmazott meg a céggel szemben, többek között pénzmosodának nevezte azt. A másodfokra új taktikával készül a Századvég. Fő érvük az lesz, hogy: „Na és akkor mi van?”
Nem vette át Kovács Zoltán azt a kék gumicsontot, amit egy, az idegenek elleni gyűlöletkeltést szító konzultációról szóló sajtótájékoztatón nyújtott át neki Barabás Richárd, akit ez után Kovács futóbolondnak nevezett. Arról nem beszélt, hogy Európa minek nevezi Orbánt.
2015. 05. 05.
A paraguayi egészségügyi miniszter ellenzi annak a tízéves, 23 hetes terhes lánynak az abortuszát, akit nevelőapja erőszakolt meg. Nálunk ilyen nem fordulhat elő, mert nincs egészségügyi miniszter.
Andrássy Gyula néhai miniszterelnök 6,5 méteres bronz lovasszobra május 5-én hajnalban érkezett meg a Kossuth térre. Jelen miniszterelnökünk bronz lovasszobra szerényen csak 6,4 méter magas lesz.
2015. 05. 04.
Május 4-étől csaknem felére csökkentették az „új Magyar Nemzet”, a Napi Gazdaság árát. Vagyis beárazták magukat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23  •  XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel? Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.