2016. 08. 16.
Augusztus 20-án a Fidesz-KDNP ünnepélyesen törli szent királyunk fiához írt intelmei közül azt a részt, amelyben többek között ez áll: „megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad...”
2016. 08. 15.
Kiszivárgott, hogy nemzetiszínnel átkötött szent ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából „Orbán Viktor A Magyar Olimpikonok Sikeréért”-díjat fog átadni Orbán Viktornak Orbán Viktor.
Harmadik olimpiáján is bajnok lett 100 méteren Bolt. Szerencséje, hogy nem magyar, mert a Fidesz éppen most készül bevezetni, hogy a nagyobb boltok vasárnap csak délig legyenek nyitva, utána különadót fizessenek.
2016. 08. 14.
Belehalt sérüléseibe a kórházban vasárnap a szombati svájci késeléses, gyújtogatásos támadás egyik sérültje, egy 34 éves nő, és életét vesztette a súlyosan megsebesült támadó is. Külön tragédia a tragédiában, hogy – úgy tűnik – a gyilkos se nem terrorista, se nem iszlámhitű vendégmunkás.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a kormány terve szerint amelyik 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruház vasárnap délben nem zár be, azzal különadót fizettetnének. Kósa Lajos témafelelős becsületszavát adta, hogy erre nem is gondoltak, de ha a Népszabadság ezt akarja, ők megcsinálják.
2016. 08. 13.
Lemondott a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, a teljes igazgatóság és a felügyelőbizottság egy része. Az új elnök Illés Zoltán. Orbán Viktor tudomásul vette saját döntését.
Az illetékesek bejelentették, hogy a szokásosnál több rendőr lesz az utcákon az augusztus 20-i ünnep alatt, mert várhatóan a szokásosnál is több migráns érkezik Budapestre a tűzijátékot megnézni.
2016. 08. 12.
Egy szinttel feljebb léphet tudós Rogán Antal: szegény Széles Gábornak eddig sehogyan se jött össze a nemzet és a világ által várva várt energiacella, de ha most majd beveszi társnak Rogán Miniszter Urat, a jó Isten és a gravitáció se állíthatja meg őket.
Beszámolók szerint gyengécskére sikerült a Szigeten a Rihanna-koncert. Tanult az esetből Gerendai Károly, aki bejelentette, hogy Orbán Viktor kérésének megfelelően a jövő évi sztárfellépő Mándoki László (Leslie Mandoki) lesz. Kerül, amibe kerül.
2016. 08. 11.
Csepreghy Nándor kikéri magának és Mengyi Rolandnak, hogy a 168 Óra mindenféle, légből kapott ügyekkel akarja elterelni a magyar emberek figyelmét Orbán Viktor olimpikonjainak sikereiről.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23  •  XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel? Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.