2017. 01. 06.
Két évre elvették Gesztesi Károly jogosítványát, de motort, buszt, teherautót vezethet. Még nem nyilatkozott arról, hogy hányas vonalon fog járni.
2017. 01. 05.
A Népszava cikke szerint a KDNP frakciója több mint 1,5 millió forintot költött alkoholos italokra tavaly. És ebben nincs benne Pálffy István dublini nagykövet költése.
A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait. Májustól pedig a betegek pénzügyi feladatait.
2017. 01. 04.
Megtörtént az első dokumentált eset. Beigazolódott, hogy már a televízióinkat is támadják a zsarolóvírusok. Nálunk például a közszolgálati csatornák, a TV2 és csatolt részei, valamint az Echo TV.
Végre elmondta az igazat Kunhalmi Ágnes arról, hogy min vihorászott a sajtótájékoztatóján. Megtudta, hogy Kövér László megszabadul a bajuszától –
ami be is következett –, és maga elé képzelte.
2017. 01. 03.
A Magyar Nemzeti Férfibeteg Szövetség a prosztatamegnagyobbodást választotta 2017 betegségének.
Kétezer munkanélküli kap havi 560 eurót – Finnország kísérleti jelleggel bevezeti a lapp jövedelmet.
2017. 01. 02.
Az új év beköszöntével hetente kétszer változhat a cigaretta ára. A NAV nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a csempészcigarettákat árusítók is kötelesek alkalmazni.
Miután kiderült, illetve bebizonyosodott Heideggerről, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodójáról, hogy ordas nagy antiszemita volt, a Jobbik vecsési szervezete az ő nevét vette fel.
2017. 01. 01.
Az utolsó pillanatban döntötte el Orbán Viktor, hogy Áder János mondja az újévi köszöntőt, és nem a legfőbb közjogi méltóság: Polt Péter.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23 • XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe
Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe
Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet
Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel?
Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról
Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat
Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával
Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel
A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek
Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.