2017. 03. 10.
Rétvári Bence határozottan, cáfolta, hogy ő gender lenne.
2017. 03. 09.
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodája, az Andrássy Rezidencia. A következő nagy bevásárlása az Andrássy út lesz.
Az EU kiemelt mézpiaci ellenőrzésén a minták több mint húsz százalékáról derült ki, hogy hamisak. Szakemberek azt javasolják, hogy irtsuk ki a hamis méheket.
2017. 03. 08.
Az Európai Bizottság paksi döntése után telefonon tárgyalt egymással Orbán és Putyin. Havasi Bertalan büszkén adta hírül, hogy Orbánnak nem kellett orosz tolmács.
Kósa Lajos szerint teljesen nyilvánvaló, hogy Majtényi László Soros György jelöltje. – Azt tudom, hogy melyik az a Kósa, de ki az a Majtényi? – kérdezte Soros.
2017. 03. 07.
Egy dublini filmfesztiválon életműdíjat kapott Tarr Béla, akit ráadásul díszdoktorává avat Írország legrégebbi egyeteme, a Trinity College. Itthon majd mindkét kitüntetést be kell szolgáltatnia.
Döglött marha fülszámát és marhalevelét próbálta eladni az interneten egy 36 éves férfi. A rendőrök karmaiból Fazekas Sándor szabadította ki, akinek éppen szüksége volt egy rátermett szakállamtitkárra.
2017. 03. 06.
A gyanú szerint 160 ezer forintot kért utólag egy sürgősségi császármetszésért a SOTE 2-es számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy orvos, aki azonban tagad, azt állítva, hogy 200 ezret kért.
Csitár határában fotózták le Bárót, a fehér gólyát, aki a legkorábban hazaérkezett jeladós fehér gólya. Jogvédők tiltakoznak az ellen, hogy nyilvánosságra hozzák Báró elmúlt hónapokban rögzített kelepeléseit.
Észak-Korea hétfőn (március 6-án) négy ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe. Arról egyelőre nincs hír, hogy eltalálták-e.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.