2017. 08. 15.
„Carpathian Hawk” néven a brit és magyar légierő közös hadgyakorlata zajlik a kecskeméti repülőbázison. A hadgyakorlaton a brit Hawk-ok és a Magyar Légierő Gripenjei vesznek részt. Utóbbiak persze a földön gyalogolva.
2017. 08. 14.
Az Iránytű Intézet mérései szerint már nem Áder, hanem Varga Mihály a legnépszerűbb magyar politikus. Az éllovasokból kiderül, hogy a magyarok nem szeretik a kövér politikusokat.
Orbán még nem döntötte el, hogy 2018 tavaszától ki legyen az utóda: Vona, Botka László, Fekete-Győr András vagy Karácsony Gergely, netán valaki, aki még csak ezután fog bejelentkezni.
2017. 08. 13.
„Soros által fizetett emberek ülnek a Velencei Bizottságban is” – mondja Kósa, de ezzel Németh Szilárd mögött csak a második.
Szijjártó Péter egyértelműen magyarellenes provokációnak nevezte, hogy Románia harci helikoptereket vesz az USA-tól.
2017. 08. 12.
Holland dílereket kapott el a rendőrség a Szigeten. Nagy mennyiségű, rovarirtóval fertőzött tojás volt náluk.
A magyar külügyminisztérium nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy Trumpnak drukkol vagy Kim Dzsongunnak.
2017. 08. 11.
Eddig tizenkét európai ország jelezte, hogy Hollandiából származó, rovarirtószerrel szennyezett tojást találtak a forgalomban. Bár hazánk nincs ott a tizenkettőben, az eset megerősíti azt a szándékunkat, hogy távozzunk ebből a bűnös szövetségből.
Csíkszereda, Eszék, Munkács, Dunaszerdahely és Topolya után a komáromi futballcsapat kap magyar állami támogatást futballstadion építésére. Sok-sok milliárdról van szó, de szívesen adjuk, mert van miből, és mert mi már megteltünk stadionokkal.
2017. 08. 10.
Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint nincs veszélyben a bírói függetlenség, az erről szóló bejelentését minden bírónak aláírásával kell tudomásul vennie, különben repül.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.