2018. 01. 14.
Nem elég baj, hogy Romániában, a magyar határ mellett ismét megjelent az afrikai sertéspestis, ráadásnak még itt van nekünk a miniszterelnökük.
2018. 01. 13.
Videofelvétel bizonyítja, hogy nem a kormány által terroristának kikiáltott Ahmed H. tüzelte fel a röszkei tömeget. Persze még feltüzelheti.
Nyikos László, korábbi alelnök szerint érvénytelen lehet az ÁSZ pártokról készült jelentése, az ÁSZ szerint viszont Nyikos érvénytelen.
2018. 01. 12.
Trump lemondta londoni útját, mert nem akar találkozni Theresa May-jel, vele pedig a királynő. Szijjártó azt javasolja, jöjjenek ide, és mindenki találkozzon Orbán Viktorral.
A MÁV szerint december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint egy évvel korábban. És 20 százalékkal többen utaztak online.
2018. 01. 11.
Varga Mihály közleményt adott ki, miszerint nem saját ötlete volt, hogy „a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártok számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban egyeztessen a NAV és az Államkincstár vezetőivel”, hanem tudomása szerint Habony szólt oda Orbánnak.
Jön a második Orbán-unoka. Egyesek szerint remény van rá, hogy ha megérkezik a kicsi, a nagyapa örömében, és a nemzet ünneplését még fényesebbé téve amnesztiát hirdet, és szabadon enged olyan köztörvényes bűnözőket, mint Czeglédy Csaba és Vona Gábor.
2018. 01. 10.
Gyetvai Viktor, a január 19-i megmozdulás, a Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért! tüntetés főszervezője jó hírt osztott meg velünk: Jól vannak a családtagjai, ezt üzenik a Hortobágyról és Recskről.
Ismét működik a forródrót a két Korea között. Itthon pedig továbbra is változatlan intenzitással működik a forródrót Orbán és az alá rendelt, úgynevezett független szervezetek vezetői között.
2018. 01. 09.
Jó esély van rá, hogy a Fidesz leendő szövetségeseként elindul a választáson az Állami Számvevőszék.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.