2018. 05. 20.
Lebukott a ferihegyi repülőtér két alkalmazottja, akikről a biztonsági kamerák felvételei alapján bebizonyosodott, hogy nem lopják az utasok csomagjait.
A Honvédelmi Minisztérium május 19-én délután kiadott közleménye szerint riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit, ám azok nem riadtak meg.
2018. 05. 19.
Orbán a Fideszt bajtársi politikai közösségként definiálta, amely az ország egész területén jelen van, ezért mindenki tegye a lakáskulcsot a lábtörlő alá, mert különben kénytelenek álkulccsal bejutni.
Kósa Lajos azt mondta a 24.hu-nak, hogy ő nem menekült a sajtó elől, csak sietett, mert arra gondolt, hogy kérdezni akarnak tőle valamit a szemét újságírók, különben is, miféle 1300 milliárd forint?
Az Andy Vajna tulajdonában levő TV2 Csoport továbbra sem fizet jogdíjat az Artisjusnak. Inkább megveszi azt.
Hatvanezer Porsche terepjárót hívnak vissza a csaló szoftver miatt, de az autók azt üzenik, hogy nem mennek vissza.
2018. 05. 18.
Orbán szerint Soros a hibás az európai antiszemitizmus feléledéséért, mert azzal, hogy csak a pénzt hajhássza és másokat kizsigerel, megtestesíti a tipikus zsidót.
Miután a miniszterek átvették megbízólevelüket Áder Jánostól, Orbán Viktor is átadta a megbízólevelet Áder János államfőnek, aki előtte újra felesküdött rá.
2018. 05. 17.
Macron Orbánnal tárgyalt Szófiában. Bár a francia elnök ezt utóbb megpróbálta letagadni, lebukott, mert közös fotó is van róluk.
Palkovics László miniszteri kinevezése azért is telitalálat Orbán Viktortól, mert abból, amit Palkovics mond, egy árva szót se érteni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.