2018. 06. 23.
Macron szerint a populizmus lepraként terjed Európában, amire úgy reagált Orbán, hogy őt még senki nem vádolta meg lepra terjesztésével.
A német sajtó szerint Albánia belügyminisztere felajánlotta Albániát migránsfogadó központnak, ám Orbán ezt nem fogadja el.
2018. 06. 22.
Orbán szerint a Stop Soros törvény és az alkotmánymódosítás szép, kifinomult jogi munka volt, ami komoly filozófiai kérdésekre ad jó válaszokat. A jó választóknak.
Mesterházy Attila volt pártelnök kijelentette: akkor is fog segíteni az MSZP-nek, ha nincs rá igény. És akkor is fog segíteni, ha magára az MSZP-re sincs igény.
2018. 06. 21.
Június 21-én délelőtt 10 órakor már 326 forint volt egy euró, ami mindössze egy forintra van a mindenkori történelmi csúcstól, pedig Kósa Lajos még meg se szólalt.
Már csak néhány napot kell várnunk, hogy megszülessék a tudomány egyetlen törvényes műhelye: a Magyar Nemzeti Keresztény Állami Tudományos Akadémia.
2018. 06. 20.
Hadházy Ákos elismerte: azért lép ki az LMP-ből, mert belátta, hogy igaza van a Hócipőnek, ami jó ideje cseszteti, amiért még mindig ott van.
Egyre többen vannak olyanok, akik mostanra azért csak felismerték: a Szél Bernadett vezette LMP már régen kilépett Hadházy Ákosból.
2018. 06. 19.
A Velencei Bizottság elnöke azt kéri a parlamenttől, hogy ne fogadják el a Stop Soros törvényt szerdán. A parlamenti kétharmad azt üzeni a Velencei Bizottságnak, hogy a saját országában adjon utasításokat.
Az amerikai külügyminisztérium weboldalára látogatva nagyon úgy tűnik, hogy Szijjártó nem úgy adja elő a kétoldalú hivatalos tárgyaláson történteket, mint amerikai kollégája, Mike Pompeo, aki tehát hazudik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.