2018. 08. 06.
A héten országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére. Kivéve azokon az útszakaszokon, ahonnan leszereltek a rendőrök.
450 ezer Ft-nyi ajándékot kapnak azok az iskolák, amelyek levideózzák, hogy a legtöbb gyerek tőlük szurkol a Felcsútnak. A gyerekek év végén kettővel jobb jegyet kapnak.
2018. 08. 05.
Szeptemberben indul a magyar nemzeti kormány új óriásplakát-kampánya, amellyel az ostoba, béna Brüsszelt fogják gúnyolni, amely 2014 óta több mint 5 ezer milliárd forintot fizetett nekünk, ebből ez év júliusában 183 milliárdot. Természetesen a 3-4 milliárdos plakátkampányt is Brüsszel finanszírozza.
A soproni Szent Pál Katolikus Szakkollégium vezetője számolt be róla, hogy háromtagú küldöttségük Ferenc pápával találkozott, aki egy mécsesadagoló automatát kapott tőlük. Átadtak egy lezárt borítékot is, amit Orbán Viktor küldött, a tartalmáról csak annyit tudnak, hogy a migránsügyről szól.
2018. 08. 04.
Idén 146 rendőr szerelt le havonta. A rendőrség szerint folyamatos az utánpótlás. Felkértek egy matematikust, hogy számolja ki: mikor lesz teljes a vetésforgó, amikorra minden magyar lesz is, volt is rendőr.
Az Államkincstár 5,4 millió forintért adná ki az országgyűlési választáson indult kamupártok elszámolását, arra hivatkozva, hogy legalább ez a pénz befolyik hozzájuk, ha már több milliárd forintra hideg vizet ihatnak.
2018. 08. 03.
Török Gábor egyedülálló felfedezést tett: azt állítja az Orbán-rendszerről, hogy az nem más, mint Orbán-rendszer.
Óvszereket hív vissza a Durex, de azt mondják, aggodalomra semmi ok, amennyiben a hibás termékeket orálisan használják.
2018. 08. 02.
Természetesen továbbra is marad a nyomasztó liberális-nemzetáruló túlsúly a hazai médiában, a sorosista tévécsatornák két kézzel kapnak Kálmán Olga, Csintalan és a többi kirúgott után.
Szokatlanul durva hangon írt Márki-Zay Péter arról, hogy a Fidesz elfoglalta a Hír TV-t. Mint fogalmazott: „A Hír TV-nél történt jelentős átalakulások miatt a ma esti 7 órás szereplés elmarad.”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.