2018. 09. 26.
A DK és a Párbeszéd feljelenti Orbánt, Hadházy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez ellene, amiért a Videoton focicsapat vendégeként utazott magángéppel külföldi focimeccsekre. Polt Péter a három ügyet összevonva kezeli a szemétkosárban.
Akár 500 milliárd forint uniós támogatást is elbukhat az ország a közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer korábban feltárt hiányosságai miatt. Ha ez bekövetkezik, a kormány úgynevezett Soros-Sargentini-kötvényt bocsát ki a hiány pótlására.
2018. 09. 25.
Hazánkban minden tizedik foglalkoztatott feketén dolgozik. Az adóhatóságnak nincs más dolga, mint sorba állítani a dolgozókat, és minden tizedik kiemelni.
Vajna Tímea húga Andy Vajna tévéjén, a TV2-n kezdi meg celebkarrierjét. Pár hónapon belül várható a csatornán Andy Vajna bátyjának a felbukkanása.
Rétvári Bence államtitkár szerint Kásler Miklós kiváló orvos, akit azért támadnak, mert hiteles keresztény ember. Akkor fogjuk majd fájlalni Kásler miniszter úr hiányát, ha az Úr hívó szavát követve elmegy Afrika őserdeibe a vadakat megtéríteni és gyógyítani.
Állítólag többször látták a volt Lipótmezőn holdvilágnál, hálóingben és hálósapkában bolyongani Kövér Lászlót, aki szerint az Európai Parlamentben gyakorló elmebetegek és kommunisták ülnek. A Kövért gyógykezelő pszichiáterek állítják: a holdvilág rágalom.
2018. 09. 24.
Rongálás, hazaárulás és felségsértés vádjával gyanúsították meg Földi Judit DK-s önkormányzati képviselőt, aki meggyalázta Orbán felcsúti házát azzal, hogy a kerítésre egy uniós zászlót és egy „Csak Európában maradhatsz magyar!" feliratú táblát tett ki.
Az ellenzéki média most éppen azon rugózik, hogy hamarosan 116 településen állhat le a szemétszállítás, mert nem fizet az állam a kukásoknak. Azt persze elhallgatják, hogy több mint 3000 településen viszont nem áll le a szemétszállítás. Egyelőre.
2018. 09. 23.
Már csak pár hétig igényelhető a téli rezsicsökkentés azoknak is, akiknél nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Azoknak, akik nem hajlandók igényelni, Németh Szilárd személyesen viszi el a rezsicsökkentést, és szelfit készít velük.
Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott egyesben a kínai Vuhanban zajló keménypályás női tenisztornán. Babos a harmadik szettben feladta vasárnapi mérkőzését a svéd Peterson ellen. Öröm a Magyar Tenisz Szövetség háza táján.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.