2019. 02. 02.
Rossz hír, hogy elfogyott a hazai krumpli. Jó hír viszont, hogy a Magyar Nemzeti Bank széfjeiben legalább 50 mázsa van bespájzolva, hogy innen lássák el a Karmelita menzát.
Budapestről osztott meg fényképeket Instagramján Schwarzenegger. Az egyiken a Vajdahunyad vár előtt ül biciklijén. Úgy tudja, a várat át fogják nevezni Vajnahunyaddá.
2019. 02. 01.
A képviselői vagyonnyilatkozatok összevetése alapján méltán kapta meg A Templom Egere-díjat Orbán Viktor miniszterelnök, aki roppant sajnálja, hogy a díjjal nem járt együtt legalább 2-3 ezer forint.
Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy Andy Vajnától az állam részéről csak egy Rogán Antal búcsúzott el. Igaz, még mindig jobb, mint például Kásler, a keresztény kultúra és egészség felvirágoztatója.
Hosszas hallgatás után Orbán is megszólalt Venezuelával kapcsolatban. Szemben Putyinnal és Erdogannal, akik kiállnak Maduro mellett, miniszterelnökünk szerint az elnöknek azonnal távoznia kell az ország éléről. Elemzők úgy vélik, ez azt jelenteti, hogy Orbán át akarja venni Putyin helyét a világpolitikában.
Hadházy Ákos maga ismeri el a Facebookján, hogy miután Szél Bernadettel felszerelkezve ismét megpróbált behatolni az MTVA épületébe azzal az ürüggyel, hogy Papp Dánielnek tegyenek fel kérdéseket, az épületet, a benne dolgozókat és az adást csak úgy tudták megvédeni tőlük, hogy mindent lakatra zártak előlük.
2019. 01. 31.
Az USA külügyminisztériuma cáfolja, hogy Mike Pompeo Budapestre jön. Ide Putyin jön. Az amerikai külügyminiszter Varsóba és Pozsonyba megy.
A német kormány megköszöni Parragh Lászlónak, hogy a győri dolgozók követelése elleni okos érveivel pontot tett az Audi-sztrájk végére.
2019. 01. 30.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a győri munkabeszüntetés miatt aggódik. Szerinte „az események erősen rongálják a Magyarországról alkotott befektetői képet, amely eddig megbízhatóságot és kiszámíthatóságot mutatott.” Parragh felajánlotta az Audinak, hogy szívesen vezényel megbízható munkásokat a gyárba.
A NAV munkatársai az M7-es autópályán ellenőriztek egy román teherautót, amelynek a csomagterében összesen 2 838 különféle parfümöt találtak, ezek a szakértői vélemény alapján hamisítványok. A pénzügyőrök figyelmét a rendőrök hívták fel a román sofőrre, aki gyanús módon, már legalább 5 kilométer óta szabályosan vezetett.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.