2019. 02. 18.
Kizárták Demeter Mártát a honvédelmi bizottságból. A képviselő asszony a büntetését katonai börtönben fogja leülni.
Bár elmarad az izraeli V4-ek csúcs, Orbán mégis elutazott, és Netanjahuval kettesben fog Finkelstein-csúcsot tartani.
2019. 02. 17.
Négy korábbi igazságügyminiszter közös közleményben hívja fel Palkovics figyelmét arra, hogy törvénysértést követ el, ha a hatályos költségvetési törvény előírása ellenére visszatartja az MTA kutatóintézeteinek és kutatóhelyeinek a támogatását, és nem biztosítja az intézetek folyamatos működéséhez nélkülözhetetlen költségvetési finanszírozást. Palkovics válaszában tájékoztatta a kekeckedőket, hogy egy olyan, nem létező törvényre hivatkoznak, ami éppen tegnap szűnt meg.
Néhány percet beszélgetett Nagy Blankával Timmermans, az EB alelnöke, az Európai Szocialisták listavezetője az MSZP kongresszusán. Nagy a találkozó után a hvg.hu-nak elmondta: nem arról beszéltek, hogy őt milyen támadások érték, a fiatalok jövője volt a téma A fentiek alapján egyértelmű, hogy a hazaáruló MSZP és Nagy Blanka a sorosista Timmermansszal összefogva akar migránsokat betelepíteni hazánkba, megszüntetve Magyarország nemzeti keresztény identitását.
2019. 02. 16.
Novák Katalin elfogadhatatlannak nevezte, hogy Annika Strandhäll svéd szociális miniszter a családvédelmi akcióterv kapcsán Magyarországot a náci Németországhoz hasonlította. Már csak azért is, mert itt csak elvétve láthat
horogkeresztet és sárga csillagokat.
A fideszes képviselők meghiúsították, hogy az idén 100 éves Bálint György a XVI. kerület díszpolgára legyen. Mint mondták: Gyuri bácsi túl idős, és annak idején túl szabad demokrata volt, ezért ők találtak helyette egy valóban alkalmas, független fiatalembert: Palkovics Lászlót.
2019. 02. 15.
Kásler Miklós: „A karrier és a család nem oltja ki egymást. Miként azt Jézus a hegyi beszédben elmondta.”
Miután Budapestről megkapta a jóváhagyást, Trump rendkívüli állapotot hirdet ki, hogy megépítse a mexikói határfalat.
Az idén 100 éves Bálint gazdát javasolták a XVI. kerület díszpolgárának, de a Fidesz megint egységesen leszavazta. Azzal indokolták, hogy megvárják a 200-adikat.
Eredménytelenül zárult a MiG-29-esekre kiírt újabb árverés, ezért a 19 darab leromlott állapotú repülőt kiteszik az utcára, bízva abban, hogy elviszik a lomisok.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.