2019. 09. 17.
Parkoló autókat karcoltak össze Szegeden, nem is akárhogyan: egy centiméter mélyen. Egyelőre megválaszolatlan a kérdés, hogy a rongáló honnan tudta, hogy melyik autó fideszesé, és melyik ellenzékié.
Halottak aláírásait hamisította polgármester-jelöltjeik ajánlóíveire a zuglói Munkáspárt és a Mi Hazánk. Azzal utasították vissza a csalás vádját, hogy ha a szóban forgó halottak élnének, őket ajánlották volna.
Tekintettel az országgyűlés elnökének állapotára, Orbán Viktor – nagyon helyesen – megkettőzte Kövér őrzését, nehogy kárt tegyen magában.
Kiderült, miért használt Tarlós megafont, amikor megpróbálta leordítani Tordai Bence fejét. A hangosanbeszélő mikrofonjából nyugtatógázt szívott be.
2019. 09. 16.
Egy névtelenséget kérő szakember szerint Kövér László nem esett vallási tébolyba. Csak simán tébolyba.
Kövér László elmondta, hogy Orbán Viktor alatt Magyarország visszaszerezte a jövőjét. És a múltját.
Tarlósnak elege van abból, hogy sok ellenzéki rajta köszörüli a nyelvét. Felháborodottan cáfolja, hogy pénzt kapott volna a megafont gyártó cégtől.
Tudósok kiderítették, hogy az egymás kezét fogva eltemetett híres modenai szerelmesek mindkét tagja férfi. Ráadásul az egyik fehér, a másik színes bőrű.
2019. 09. 15.
Orbán a magasabb rendű élet apostola, de sokak szemében már most istenkirálya, ezért is jár neki a budai Vár és az ország. Meg Európa.
Kövér László az országot járja, és a Fidesz híveit arra kéri, hogy az ellenséget ne kínozzák, hanem békésen, rövid úton végezzenek vele.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.