2019. 10. 08.
Borkai Zsolt szerint az alkalmatlan ellenzék azért hazudozik róla mindenfélét, mert nekik nem jutnak olyan jó nők, mint neki.
2019. 10. 07.
Eltűnt az „ez az ördög ügyvédje” blog. Állítólag maga az ördög ügyvédje még megvan. A blog most vándorútra kelt. Állítólag az ügyvéd is.
Egyre nagyobb a baj, hosszú távon is számolni kell a migrációval. Ezt mondja egyfolytában Bakondi, akinek a fejében ottfelejtették a migránsos magnókazettát.
A győri KDNP kiállt Borkai Zsolt mellett. Ami azt jelenti, hogy Győrött is van KDNP. Vagy lett, nagy hirtelen. Borkai viszont nem áll ki.
Orbán Viktor hallgat, csak hallgat, és hallgat. Bár sokan messze hangzó vonyítást vélnek hallani éjszakánként a karmelita kolostorból.
2019. 10. 06.
Borkai Zsolt bepárásodott szemmel mondott köszönetet jótevőjének. Mint fogalmazott, nem gondolta volna, hogy valaha lesz még olyan híres, mint amilyen sportsikerei csúcsán volt.
Orbán egyelőre még nem nyilatkozott Borkai-ügyben, pláne az „Ördög Ügyvédje” különböző állításai kapcsán, mert rosszakarói szerint nincs olyan állapotban.
2019. 10. 05.
A CNN-nél Európa legszebb helyei közé került a Hortobágyi Nemzeti Park. És, hogy még szebb legyen, épül ott két szép, nemzeti futballstadion is.
Másfél héttel a megnyitás után felszedték a felújított Vörösmarty tér köveit. Hogy a választásig még akár kétszer is át tudják adni. Naponta.
Nem Hócipő-hír: a rendőrség kinyomozta, hogy a szekszárdi önkormányzaton megtalált ellenzéki plakátokat nem lopták el.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.