2020. 06. 22.
Orbán Viktor is gratulált Alekszandar Vucsicsnak, aki köszönetében azt írta, ő is gratulál Orbánnak, minden lépéséhez.
Vonatpótló hajókat indít a sárlavina miatt bajba jutottak megsegítésére a Mahart. Az utasokat a vasalódeszkás tanár készíti fel.
2020. 06. 21.
65 ezer millió millió forintból épül MotoGP-pálya Hajdúnánáson. „Bőgjenek hát a motorok!” – reagált Orbán Viktor. „És bőgjön az ellenzék!”
Palkovics azt üzente: kész tárgyalni a Színművészeti Egyetem hallgatóival, ha közvetlenül megkeresik. Mint annak idején a CEU-sok tették.
Kulcsár Krisztián maradt a MOB elnöke, dr. Schmitt Pál pedig a MOB Édes Anyanyelvünk Tagozatának örökös főtitkára.
Demeter Szilárd feladata lett a popzene megújítása, amely jelenleg nem elég nemzeti, nem elég keresztény, és nem elég pop.
2020. 06. 20.
Kiplakátolta Budapest önkormányzata, hogy mennyit akar elvenni a fővárostól az Orbán-kormány. Stop Budapest-adó – hirdetik a főváros által kihelyezett plakátok, amelyeken természetesen felháborodott a Fidesz, nekiszegezve a kérdést Karácsonynak: „Honnan van pénze erre az undorító, magyarellenes plakátkampányra?"
A demokrata elnökjelöltnek tekinthető Biden növekvő előnyét mutatják a közvélemény-kutatások, amire Trump az adatokat kétségbe vonó dühvel reagált. Állítólag Orbán felajánlotta a segítségét Trumpnak, akinek kölcsönadja saját közvéleménykutató-cégét, amelyik tudja, hogy Trump lesz a győztes.
2020. 06. 19.
Varga Judit szerint vagy Brüsszel hazudik, vagy ő. Aki nemzeti magyar, az neki hisz, és nem a tényeknek.
Orbán szeretett volna meglátogatni több elöntött települést, de nem kapott megfelelő méretű gumicsizmát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2020/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Apa csak egy van, és apa illiberális demokráciát akar, apa komcsit hajt! Smuzewitz Ilona Szálasi Gergelyt látta a Duna partján, ahogy a Lánchíd romjai között biciklisávot keresett Farkasházy Tivadar: Le a történelemmel! Vigyünk el minden királyszobrot, hiszen gyilkosok voltak, sőt, a fecskeszobrokról is igen rossz a véleménye a repülő rovaroknak Kéri László Orbán győztes csatáiról, ahogy sárkányölő Szent Györgyként lóhátról, lándzsával ledöfte a vírust Dési János szerint hagyjuk a turult, ide már dögkeselyű kell Trunkó Barnabás minden magyar kiskert gazdájáról, Bálint Györgyről Bakács Tibor Settenkedő: Hős az, aki feláldozza magát a haza oltárán, vagy gólt lő a 90. percben Avar János szerint igaza van Vidnyánszkynak, hogy a színművészetis tiltakozóknak politikai motivációik vannak, ellentétben azokkal, akik rá akarják tenni a kezüket A Heti Kamu megtudta, Orbán személyesen fogja az égbe rúgni a tűzijáték rakétait a kolostora erkélyéről
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.