2019. 12. 08.
Az Európai Unió egészségügyéről szóló jelentés szerint szinte minden mutatóban elmaradunk más európai, de még a visegrádi országoktól is. Ezt részben az egészségtelen életmódra, részben az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságára vezették vissza. Részben pedig ez durva hazugság, mert mi vagyunk a legjobbak.
2019. 12. 07.
Váratlanul nagy arányban csökkent a kínai export. Ez persze csak mások számára váratlan, mi nagyon jól tudtuk, hogy Édes Hazánk Orbán Viktor vezetésével benyomul Kína helyére.
Az első információk arról szóltak, hogy egy román autószállító trélerről leesett rámpa rongált meg 14 autót az M0-son, de azután kiderült: a rámpa nem leesett, hanem ledobták.
2019. 12. 06.
Az Aerosmith 26 év után a Puskás Arénában tér vissza Budapestre. A környéken élők zöme örömmel várja, hogy a koncert előtt és után három-négy napig éjjel-nappal Aerosmith-zene árad a stadion hangszóróiból. Világítással.
Kásler Miklós szerint maguk a kórházak felelősek a hatalmas adósságokért. A csúcsminiszter úgy látja, hogy az intézmények keveset imádkoznak. Holott ez kötelességük lenne nemcsak a dolgozóknak, hanem a betegeknek is.
Újabb törvénymódosításra készül Orbán Viktor. Az új törvény értelmében politikailag megbízhatónak ítélt 14 éven felüliek is munkát vállalhatnak a kormányban. Külön engedéllyel 14 éven aluliak is.
Varga Mihály szerint aggályos, hogy az EU látni akarja a magyar pénzmosási ügyeket. Egyrészt azért aggályos, mert itt nincsenek pénzmosási ügyek, másrészt, mert azokat mi se akarjuk látni.
2019. 12. 05.
A magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke egy konferencián. A méltatástól nagyot hízott Németh Szilárd mája.
A pénzmosás és a terrorizmus elleni egységes és hatékony fellépés az Európai Unió minden tagállamának közös érdeke, de Magyarországgal akkor foglalkozzanak, ha ezt mi kérjük! – üzente az Európai Uniónak Varga Mihállyal Orbán Viktor.
2019. 12. 04.
Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát, mosószert kér karácsonyra a Szent János Kórház. A kérésre Kásler Miklós reagált. Azt ajánlotta nekik, hogy fohászkodjanak névadójukhoz.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01 • XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON!
Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól
Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság
Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról
Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van
Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova?
Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról
Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról
Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek
Verebes István: Szépérzékem rövid története
A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet!
Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről
Az év hírei
Hócipő-Díj első köre!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.