2020. 01. 27.
Rabosították Varju Lászlót, a Gyurcsány-Dobrev-párt országgyűlési képviselőjét. Egyben eltiltották az edzőtermek és harcművészeti klubok látogatásától.
2020. 01. 26.
Mindannyiunk Hosszú Katinkája most csak bronzérmet nyert Luxembourgban. Fájdalomdíjként Orbán Viktortól kapott még egy nagyon szép uszodát.
16 percen át szörnyülködtek Magyarország helyzetén az osztrák közszolgálati tévében, miután észrevették, hogy nemcsak utolértük, de le is hagytuk őket.
2020. 01. 25.
Az EU második legkorruptabb országa lettünk – írja a Transparency International most kiadott, a 2019-es helyzetet elemző jelentésében. Ha sikerül megkennie Orbánnak a TI-t, lehetünk mi az elsők.
Az idei költségvetésben két és félszer annyi pénzt, több mint 2200 milliárd forintot fordít a kormány a családok támogatására, mint 2010-ben. Köszönhetően az egyre gyengülő forintnak.
2020. 01. 24.
Egy ellenzéki politikus cége nyerte Áder János alapítványának közbeszerzését. Ez egyértelműen jelzi, hogy a bajszos sz@r is elkezdett kétkapura játszani.
Egy új egyetemi hálózat alapítását jelentette be Soros György. Úgy néz ki, hogy Orbánnak igaza van. Ez a Soros csak áskálódik, ellenségeskedik.
2020. 01. 23.
Egyértelmű, hogy a közszolgálati média immár Orbán ellen játszik. Ezt bizonyítja, hogy Karácsony ellen szándékosan egy ALKALMATLAN riportert ültettek oda. És se a nőt, se a megbízóját nem b@szták ki a tévéből.
Wittinghoff Tamás: Betört a budaörsi szakrendelőbe a Ripost újságírója. A Ripost „újságírója”: Nem bírtam tovább várni, mert olyan sokára kaptam időpontot, miután Gyurcsány teljesen szétverte az egészségügyet.
2020. 01. 22.
Simonka György továbbra is ártatlan, sőt, napról napra egyre ártatlanabb. Érdekes módon most sehol nincsenek az úgynevezett jogvédők, hogy kiálljanak szegény, meghurcolt emberért és társaiért.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01  •  XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON! Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova? Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek Verebes István: Szépérzékem rövid története A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet! Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről Az év hírei Hócipő-Díj első köre!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.