2020. 03. 02.
Ha lesz, aki vigyáz a diákokra, akkor tanítási időn kívül sztrájkolhatnak a tanárok – ez a kormány ajánlata a pedagógusoknak. De még jobban teszik, ha éjszaka sztrájkolnak, egyénileg, mindenki a saját otthonában.
2020. 03. 01.
Nem lesz magyar párt a szlovák parlamentben. A szlovákiai magyarok felvették a kapcsolatot a magyarországi magyarokkal, és türelmetlenül arról érdeklődtek, hogy mikor foglaljuk végre vissza őket.
Gyereket várnak Boris Johnsonék. A hírt Carrie Symond, a brit miniszterelnök menyasszonya jelentette be az Instagramján. Hogy a szülést élőben fogják-e közvetíteni, arról még nem döntött a pár.
2020. 02. 29.
Hatvanöt budapesti üzletből öt hónap alatt mintegy kétmillió forintot zsákmányolt egy nyolctagú, tizenévesekből álló banda. A fiatalok azzal védekeznek, hogy nem tévedtek volna rossz útra, ha már korábban bevezette volna a kormány az új NAT-ot.
Júniusra várható Demeter Márta ítélete abban az ügyben, amelyben Orbán lányának feltételezett, „nemkormánygépes” repüléséről közölt adatokat. Demeter napokon belül szül. Az már biztos, hogy a majdani ítélet részeként azonnal elveszik tőle gyermekét.
Schmidt Mária közalapítványa 2,9 milliárd forintot kapott a trianoni emlékévre. Az emlékév schmidtmáriás eseményeinek főhőse Dózsa László (1942-), aki halált megvető bátorsággal harcolt Trianonnál.
Állítólag Ferenc pápa elfogadta a meghívást a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, így szeptember 20-án Budapestre látogathat. A Szentatya azt kéri Orbán Viktortól, hogy ne zárassa le a fél várost.
2020. 02. 28.
Erdogan úgy döntött, hogy tovább már nem tartóztatja fel se tengeren, se szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket. A török elnök nem csinált titkot abból, hogy ezt Orbán Viktor kérte tőle.
Állásfoglalást adott ki több mint ezer, egyházi iskolában dolgozó tanár. Szerintük a NAT és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák a magyar oktatás megújulását. Kásler Miklós imádkozik értük.
2020. 02. 27.
Gulyás Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón nyugtatott meg mindenkit, amikor elmondta, hogy a leghatékonyabb egészségügyi titkosszolgálati módszerekkel védik meg Orbán Viktort attól, hogy elkapja a koronavírust.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01 • XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON!
Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól
Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság
Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról
Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van
Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova?
Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról
Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról
Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek
Verebes István: Szépérzékem rövid története
A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet!
Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről
Az év hírei
Hócipő-Díj első köre!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.