2020. 06. 08.
Hamarosan véget ér az egészségügyi dolgozók utazási tilalma. Csak előbb chipet ültetnek beléjük, hogy ne disszidálhassanak.
Nagy az öröm – többek között – a Miskolc melletti Lyukóvölgyben, mert újabb elektromos autók lettek olcsóbbak, hogy állami támogatással lehessen megvenni őket.
Lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság teljes elnöksége. A következő elnökséget maga az új elnök, a posztra legalkalmasabb dr. Schmitt Pál fogja kiválasztani.
2020. 06. 07.
Karácsonynak azt ajánlják tanácsadói, hogy ne harcoljon Budapest megsarcolása ellen. A Facebookon.
A Fidesz közleményben kéri számon Karácsonyon azokat az eltűnt milliárdokat, amiket ők nyúltak le.
2020. 06. 06.
Hongkongban már törvény védi a kínai himnuszt. Elsőként, és eddig egyedüliként Magyarország csatlakozott.
A belorusziai Mogiljev Szent Sztaniszláv templomát rekonstruáljuk Orbán Viktor baráti, eszmetársi segítségével.
Az utolsó perükben is nyerésre állnak a kishantosiak az állam ellen. – Innen szép veszíteni! –üzente nekik Orbán nevében Áder János, a legfőbb magyar zöld államférfi.
Száznál több vidéki településen található idehaza Trianon-emlékműnek számító köztéri alkotás. Emlékeztetve arra, hogy a baloldal mindig elárulta a nemzetet.
2020. 06. 05.
Aján Tamás, volt nemzetközi súlyemelő mindenható állítja: egész életében betartotta a törvényeket, ami, mint mondta, nem esett nehezére, mint afféle öntörvényű embernek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.