2020. 07. 26.
Unokázós csalót kaptak el Budapesten. Két és félmillió forintot akart kicsalni egy jó szándékú embertől egy álnagymama.
26 új koronavírusos beteget diagnosztizáltak itthon. A legtöbb új beteget Budapesten találták. Karácsony Gergely főpolgármester környezetében.
45 embernek kellett elhagynia azt az ajkai idősotthont, amelynek a tetején kigyulladt a napelem, mert az öregek túlfogyasztották a Nap energiáját.
2020. 07. 25.
Több mint nyolcvanan mondtak fel az Indexnél. Ezrek álltak ki az a legolvasottabb portálért, annak függetlenségéért, a sajtószabadságért, a szabadságért. Persze a tüntetők akkor még nem tudták, hogy Gyurcsány lett a gazdája a megújuló Indexnek. És Gyurcsányné. És a gyerekeik.
Eredményes tender esetén 2021 tavaszán indulhat a Lánchíd felújítása, és 2023-ban érhet véget a munka. Orbán gratulált a főváros vezetésének, hogy végre összeszedték magukat, és sok sikert kívánt ahhoz, hogy majd a pénzt is szedjék össze hozzá, mert az állam most nem ér rá.
Az Index melletti tüntetés miatt nem jártak a fonódó villamosok, ami több, fideszes vezetésű település lakóinak mérhetetlen haragját vívta ki otthonaikban, ahová szerencsére villamos híján is el tudták nekik szállítani nekik a zsák krumplit.
Az Emmi szerint a „higiénés szabályok fokozott betartása mellett” újra gyógyíthatnak a 65 év feletti egészségügyiek. Ezt egyelőre nem teszik számukra kötelezővé, de Kásler bármelyik pillanatban megkaphatja a parancsot, hogy mégis.
2020. 07. 24.
Emberöltőkre szól a Hit Gyülekezete és Semjén Zsolt szerződése. Valamint az ATV és Orbán szerződése. Jogilag, anyagilag, szavazatszállítóilag.
Videóban mondta el a Facebook távozó mérnöke, hogy szerinte mi a legnagyobb baj a közösségi oldallal. Csak az, hogy rendkívül sok a sötét barom.
Kalocsa polgármestere 50 millió forint kormányzati támogatás kapcsán jegyezte meg: „Ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?” És a nép felelt neki: „Ugye! Ugye!”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.