2020. 08. 22.
Kihívta a rendőrséget egy család, mert összefutottak a Mecsekben egy másik családdal: egy vaddisznóbandával. A vaddisznók a túlerő láttán feladták. Egyelőre.
Hiába tiltakozott a kiválasztott, Gyurcsány Ferenc utasítására az Index főszerkesztő-helyettese lesz a már többszörösen jól bevált Orbán-szolga: Balogh Ákos Gergely.
Tavaly óta több mint hatezer dolgozó tűnt el a magyar egészségügyből. Kásler Miklós ennek nyomán miniszteri rendeletben írta elő, hogy háromszor ennyi betegnek is el kell tűnnie.
2020. 08. 21.
Rendőrök is ellenőrizni fogják a maszkviselést. Az ellenőrzésre kiképzési céllal magukkal viszik a leendő iskolaőröket is.
Orbán rossz néven vette, hogy Erdogan a Hagia Sophia után újabb múzeumot alakított át mecsetté. És őt nem hívta meg az avatásra.
Szakszervezetük felhívására szeptember 2-án, 3-án és 4-én sztrájkolni fognak az önkormányzati dolgozók. Ilyen módon tiltakoznak a kormány azon döntései ellen, amelyek lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatokat. A kormánypárti önkormányzatok munkatársai megígérték, hogy ezekben a napokban ők éjjel-nappal dolgozni fognak, de ha azt kívánja tőlük Orbán Viktor, azon túl is.
Kétéves tervet rendelt Orbán a gazdasági szakemberektől a növekedés beindítására. Legfőképp Matolcsyra számít, aki folyamatosan növekszik. Belengette, hogy szeptember közepétől satu közeli szigor lesz a határokon. A satukat Mészáros Lőrinc gyártja és forgalmazza. Elmondta: a védekezésben nagyban támaszkodhatunk a saját tapasztalatainkra: kevesebb teszt, jobb eredmények.
2020. 08. 20.
A Himnusz hangjaira felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt. Levonáskor a Nélküledet fogják játszani.
A vírus miatt sajnos nem készültek el időre az egyenruhák, ezért nem avattak az ünnepélyes tisztavatáson iskolaőröket.
Orbán Viktor szép beszédet mondott a trianoni árok avatásán, ahol helyére tette a Nyugatot. Az árokba nem ment le, mert nem fért bele.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.