2021. 02. 08.
Müller Cecília főtiszti orvos véletlenül Hadházy Ákosnak is elküldött egy általa írt belső levelet, de azután visszakérte tőle, sőt, még postást is küldött érte.
Kiszivárgott, hogy Brüsszelnek komoly kifogásai vannak a magyarországi közbeszerzésekkel és korrupcióval kapcsolatban. És emiatt szomorú.
2021. 02. 07.
A politikusi pályáját egyik pillanatról a másikra befejezett Szájer József már nincs rajta a címzetes egyetemi tanárok listáján. Most címzetlen.
Újra felfestette a Momentum a jachtparkolót a külügyminisztérium elé. Szijjártó válasza: most nyáron is elmegy adriázni Szíjj László hajóján.
Földi László szerint tudatos támadás folyik a normalitás ellen, amire a megoldás az, hogy le kell kapcsolni az internetet. Kivéve a fideszesekét és mihazánkosokét.
Bár tavaly nyolcszor nagyobb volt a hiány, mint tervezték, erre az évre 5 százalékos növekedést prognosztizál Varga Mihály, Matolcsy megalapozott jóslatára hivatkozva.
2021. 02. 06.
Jóváhagyták Kínában a második vakcina használatát… Magyarországon.
Meghozta az AstraZeneca első vakcinaszállítmányát Magyarországra Orbán.
2021. 02. 05.
Ursula von der Leyen szerint azokért az oltóanyagokért, amiket a tagállamok maguk engedélyeznek, maguk is felelnek. Kivéve Magyarországot, ahol kizárólag Orbán OÉTI-je a felelős.
Szijjártó Péter posztolta, hogy a Rothschild családdal tárgyal, mire tömegek akadtak ki itthon, hiszen köztudott, hogy Sorossal együttműködve épp a Rotshschildok találták ki a pandémiát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.