2021. 04. 16.
Müller Cecília országos főtiszti orvos: „Tetőzik a hullám, magas számokkal küszködünk!” Magyarok: „Mi is!”
6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda. A kárt Budapestnek kell megtérítenie.
Az ellenzék szerint Orbán a szülőkre hárítja azt a felelősséget, amit neki kellene vállalnia. Orbán szerint a víruspárti, oltásellenes ballibsik ne pofázzanak.
Ismét lehet menni gyógykezelésre négy budapesti fürdőbe. A fürdőkben kisebb-nagyobb műtéteket is végeznek, a sérvoperálástól a transzplantációkig.
2021. 04. 15.
A német egészségügyi miniszter szerint nem elég az oltás és a tesztelés a harmadik hullám megtöréséhez. Kásler Miklós örömmel vette kollégája kijelentését, amely természetesen arra vonatkozott, hogy az ima is kell hozzá.
Gulyás Gergely vezető vírusszakember elárulta: Nem kell harmadik dózis a kínai vakcinából, az bizonyos adatokban lényegesen jobb is, mint a Pfizer. Más adatokban pedig még lényegesebben jobb, de a többinél is.
David Attenborough dokumentumfilmben mutatja be, hogyan tért magához a természet a lezárások alatt. Ezzel kinyilvánította, hogy ő is liberális víruspárti.
Az iskolanyitás után a kisiskolások jegy vagy bérlet nélkül utazhatnak a helyközi tömegközlekedési járatokon a hónap végéig. És ingyen parkolhatnak.
2021. 04. 14.
Törvénysértő rendeletet fogadhatott el Kerepes fideszes polgármestere a vészhelyzetre hivatkozva. A rendeletet azzal magyarázta, hogy ő maga a törvény. Vészhelyzettől függetlenül is.
Elfogták azt a férfit, aki mobilokat rántott ki az utasok kezéből a budapesti 1-es villamos vonalán. Az illető megbánást tanúsított, és megígérte, hogy ezután a 4-es-6-os vonalán fog ténykedni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai!
Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is!
Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből
Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül
Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről
Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról
Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított
Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon
Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne
Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek
A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
