2021. 10. 17.
A kormánypárti elemzők szerint Márki-Zay Péter csak megjátssza, hogy konzervatív. Valójában vérbeli LMBTQ.
Schmidt Mária szerint az ellenzék a demokrácia felszámolására törekszik. Ezért azonnali hatállyal be kell tiltani.
Dobrev Klára gratulált Márki-Zaynak: ő lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és a következő kormányfilm főhőse.
2021. 10. 16.
Kásler elmondta, hogy miért nem adnak ki adatokat sejtes immunitásról. Mert Orbán Viktor nem járult hozzá.
A 168 óra megírta, majd leszedte, hogy a DK szerint Soros áll Márki-Zay mögött. Az ügy mögött Soros áll.
2021. 10. 15.
PSZ: Sikertelen volt az első sztrájktárgyalás a kormánnyal. Kormány: Sikeres volt az első, egyben az utolsó sztrájktárgyalás a PSZ-szel.
Novembertől a vendéglátóhelyek is küldik az adatokat a kormánynak: Név, lakcím, telefonszám, munkahelye, pártállása.
2021. 10. 14.
Újabb hotelt vásárolt Tiborcz ingatlanos érdekeltsége. És ebből is kihagyta a csóró apósát.
Megszólalt Kovács Kati a harmadik oltásról: „És igen! Az oltás működik. Orbán Viktor működik!”
Az ország népe egy emberként várja, hogy Török Gábor a vitáról egyrészt mit, másrészt mond.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.