2008. 08. 26.
Kövér László nem kívánta kommentálni számunkra, hogy a femina.hu oldalon ezzel a címmel jelent meg egy hír: „Kövér feleségével a parton hancúrozott a sztár”. Nem mertük megkérdezni Pierce Brosnant, hogy mit szól felesége, Keely Shaye Smith lekövérezéséhez.
Daróczi Dávid vasárnap bejelentette: a miniszterelnök napokon belül nyilvánosságra hozza a kormány gazdaságélénkítő javaslatait. Gyurcsány Ferencnek lesznek javaslatai az SZDSZ számára is, de csak négyszemközt, mert 18 éven felülieknek valók.
2008. 08. 25.
A múlt hét végén még csak azt lehetett tudni, hogy szeptemberben - egy év után - találkozik Gyurcsány és Fico. Most már a pontos időpont is ismeretes. Gyurcsány szeptember 17-én, Fico 24-én találkozik.
A Szerencsejáték Zrt. határozottan cáfolja, hogy hamarosan fogadásokat lehetne kötni arra, hogy az adott héten hány bombariadó lesz a Keleti pályaudvaron.
2008. 08. 23.
Hajdú Péter és Sarka Kata szóvivőjük útján cáfolták, hogy a nagy sikerre való tekintettel ezen a hét végén is összeházasodnának. Legközelebb majd csak karácsonykor, hogy emeljék az ünnep fényét.
Horn Gábor bejelentette, hogy az SZDSZ hétfő éjfélig adott időt az MSZP-nek. Ha véletlenül elaludnának, akkor másnap előlről kezdik az egyeztető tárgyalásokat - egyelőre magukkal.
2008. 08. 22.
A Nemzetközi Törvényszék lecserélte Karadzsics bíráit. Karadzsics most azt kéri, hogy őt is.
Egy éve esedékes, most összejön: Gyurcsány és Fico szeptemberben találkozik. Feltéve, ha felismerik egymást, és nem mennek el a randin a másik mellett.
2008. 08. 21.
A Fidesznél nem erősítették meg azt az információnkat, hogy telefonon kérte az USA-ba utazó Orbánt Putyin és Medvegyev, hogy Amerikában ne csesztesse már őket nagyon Grúzia miatt, mert nincsenek még felkészülve egy világméretű konfliktusra. Orbán - állítólag - megígérte, hogy majd meglátja.
Takarékossági intézkedéseket hoznak a MÁV-nál. Ezek keretében megkezdték a vagonosodási vizsgálatot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17  •  VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai! Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is! Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.