2008. 10. 25.
Kellemetlen élménye volt pénteken este a Várpalotán élő Göndör Bélánénak, amikor az éjjel-nappali kisboltban fizetni akart, és a pénztárcájából elővett ezerforintos a szeme láttára zsugorodott össze nyolcszázforintossá.
Gordon Brown brit miniszterelnök pénteken telefonon felhívta Gyurcsány Ferencet. A nemzetközi pénzügyi válságról egyeztettek - közölte Daróczi Dávid. Hozzátette: Az egyeztetés eredményes volt, a két kormányfő egyetértett abban, hogy a válság sikeres lesz.
2008. 10. 24.
Többek között magyarországi ingatlanbefektetésekkel akarták tisztára mosni pénzüket azok a holland drogkereskedők, akiket őrizetbe vett a holland rendőrség. A magyar kormány és az MNB azonnal közleményt adott ki, a következő szöveggel: „Na ugye! Érdemes nálunk befektetni!”
Esztergomban díszpolgárrá avatták Orbán Viktort, aki nem is titkolta csalódottságát, mert úgy tudta, szentté avatják, hogy azután a budai várban meg is koronázzák.
2008. 10. 23.
Az óraátállítás miatt kevesebb áramot fogyasztunk, ezáltal egy évben 5 milliárd forintot takarítunk meg. A kormány előtt van a pénzügyminiszternek az a javaslata, hogy legalább két-három nappal állítsuk arrébb a magyar időt, és akkor egészen jól állnánk.
Michelle Wild bemutatta a sajtónak új kebleit. Mind a három párat.
2008. 10. 22.
Gyurcsány Ferenc bejelentette: a kormány október 23-ára, a nemzeti ünnepre felfüggeszti a válságot.
A titkosszolgálatok információi szerint október 23-án 4-5 forradalom várható Budapesten.
2008. 10. 21.
A Hócipő Brókerház befektetési tanácsa október végére: a párnacihába, csak vigyázzunk, az egér meg ne rágja.
A pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter is megbeszélést tartott, amelyeken arról tanácskoztak, hogyan juttassák forrásokhoz a kis- és közepes vállalkozásokat. Arra jutottak, hogy megbízzák a Szt. László Zrt-t azzal, hogy a következő hetekben az ország hegyeiben fakasszon minél több forrást.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.