2009. 01. 21.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint három áruházlánc vezette meg a vásárlókat. A Tesco, a Spar és a Cora a vezető áruházláncok.
Az ügyészség egy Andrássy úti ingatlan eladása ügyében gyanúsítottként idézte be az igennel szavazó terézvárosi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket, köztük a polgármestert. A VI. kerületi önkormányzat Alkotmánybírósághoz fordul. Az Alkotmánybíróság már reagált is, azt kérdezve, hogy rendben, de ő kihez forduljon?
2009. 01. 20.
A budapesti XIII. kerületben élő Csihók Ádám tegnap csoportos cégleépítést jelentett be, fizetési nehézségekre hivatkozva. A leépített cégek között van több jónevű bevásárlóközpont, valamint az utcájában működő giroszos és kínai ruhabolt. A Matrózfröccs nevű italboltot egyelőre nem érinti Csihók Ádám gazdasági válsága.
Utolsó teljes hivatali munkanapján George Bush több külföldi vezetőtől telefonon búcsúzott el. Sólyom László nem volt közöttük, mert a leköszönő amerikai elnök nem akarta, hogy Sólyom kénytelen legyen otthagyni az ujjlenyomatát a telefonon.
2009. 01. 19.
Veres János szerint nem készül pótköltségvetés. A pótköltségvetés szerint azért csak készüljön Veres.
Egy törpekecske 2300 éves múmiáját fedezték fel a szombathelyi Smidt Múzeum padlásán - írta pénteki számában a Vas Népe. Nem tudni, hogy a múzeum takarítónője megússza-e figyelmeztetéssel, vagy felmondanak neki az elmúlt 2300 évben végzett hanyag munkája miatt.
2009. 01. 17.
A Balatoni Szállodások Egyesületének elnöke szerint lehet, hogy a gazdasági világválság miatt az idén kevesebb lesz a szállóvendég, viszont remény van rá, hogy a kieső forgalmat pótolja a megnövekvő szálló por.
Heteken belül elfogyhat Kalifornia állam pénze a folyó kiadási tételek finanszírozására, ezért előfordulhat, hogy pénzügyi szükségállapotot kell kihirdetni - figyelmeztetett Arnold Schwarzenegger, aki összefogásra és együttes cselekvésre szólított fel. A Budapesten élő 73 éves Sztreha Ágota és három állandó römipartnere arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy csak végszükség esetén, és korlátozott számban engedjen hazánkban letelepülni kaliforniai menekülteket.
2009. 01. 16.
Megállapodtunk a szlovákokkal, hogy ha igényt tartanak rá, áramot adunk nekik. Azt pedig nem kell tudniuk, hogy közben mi szép csendben megépítettük a bős-nagymarosi erőművet magunknak, és onnan kapnak áramot.
A Gyöngyösön élő Karvalyos Ernő az általa naponta látogatott Matrózfröccs nevű szórakozóhelyen többek előtt kijelentette: kifejezetten örülne, ha hosszú időre gáz nélkül maradnánk, mert talán megszűnne az a kényszeres cselekvése, hogy amikor elmegy otthonról, négyszer-ötször is visszamegy a lakásba megnézni, hogy elzárta-e a gázt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/22  •  X. 21. – XI. 3.
FOGLYOSÍTÓ IMÁK Para-Kovács Imre: Nyugi, nem sietünk sehova, pattogatott kukorica és kávé bekészítve a vallomástételek idejére! Váncsa István: az európai fiatalok tömegtüntetéseinek hatására a fogyasztói árak menekülni kezdtek Smuzewitz Ilona: Orbán átnézte a könyvelést és szerinte tartozik neki még négy évvel a Jóisten. Szabadlábon! Farkasházy Tivadar szerint dugó lehetett a levegőben, amiért Nagy Márton 88 kilométeres útra is magángéppel repült Havas Henrik megtudta, Orbán nyelvtanulást ajánl Deutschnak arra az esetre, ha el kéne vonulnia kis időre Dési János: a budapesti olimpia főpróbáján Tóth Gabi 50 méterre hajított 3 millió forintot használt húszezresekben Verebes István a szekrény kulcsát kereső corpusokról A Heti Kamu megtudta: elvonult egy kastélyba a Fidesz vezetése, ahol Árpa Attila vezetésével árulókat keresnek
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.