2009. 02. 25.
Bencze József szerint a rendőrség a helyzet magaslatán áll. Azt már egy névtelenséget kérő rendőrségi vezető tette hozzá a Hócipőnek, hogy „Jobb lenne inkább a helyzet mélyén.”
A százhalombattai Gonda Vendelné tegnap reggel mínusszal nyitott, és azzal is zárt, mint ahogy már hónapok óta. Szakemberek azt mondják, hogy most már mindenképpen a fellendülésnek kellene következnie. De nem fog.
2009. 02. 24.
Budapest nyerte el az Európai Unió úgynevezett mobilitási hetének tavalyi fődíját. Alighanem az ideit is mi nyerjük, zuhanás kategóriában.
Jó hír a vörös bolygóról: az amerikai Spirit marsjáró napelemtáblájáról a szél lefújta a rárakódott port, amitől megnőtt a szonda által termelt energia. A rover így naponta 50 helyett 90 percet képes haladni. Más jó hírrel se a Marsról, se a Földről nem szolgálhatunk.
2009. 02. 23.
A múlt hét végén Orbán Bécsben, Kóka itthon borította ki a bilit. Napokon belül kiderül, hogy mi jut nekünk a tartalmából.
A The Economist című vezető londoni gazdasági-politikai hetilap nagyon szépen lobbizik Kelet-Európa (nyugati megmentése) mellett, ezért a Hócipő jó szívvel ajánlja olvasóinak, hogy lapunk után második újságként fizessék elő az Economistot. Vagy ha drágállják, akkor inkább még egy Hócipőt.
2009. 02. 21.
Bár a kormány konkrétumokat nem árult el a tervezett, paksi bővítésről, a Hócipő biztos forrásból megtudta, hogy mi a terv. Több ezer munkahelyet teremtenek azáltal, hogy szobabicikliket tekernek majd az áramfejlesztő üzemcsarnokban a célra kiképzett emberek, három műszakban. A leendő dolgozóktól jó erőnlétet kérnek, és azt, hogy szobabiciklit mindenki hozzon magával.
Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke - tekintettel a helyzetre - elrendelte, hogy a hétvégi szünnapokon fokozottan őrizzék a biztonságiak a tőzsdét, nehogy bemenjen valaki kereskedni.
2009. 02. 20.
Megalakult az SZDSZ vidékpolitikai tagozata, így a párt most már az egész országot lefedi. Van olyan megye, ahol a helyi elnök mellett tagja is van a szervezetnek, ő persze többnyire az elnök házas- vagy élettársa.
Három lottózót raboltak ki csütörtök este, szinte egy időben Budapesten. Mindössze pár ezer forintot tudtak zsákmányolni az időzáras páncélszekrény miatt. A rendőrségnek meggyőződése, hogy ez csak próba volt az igazi, nagy rabláshoz, amikor majd egyszerre több trafikot vagy virágboltot fognak megtámadni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/22  •  X. 21. – XI. 3.
FOGLYOSÍTÓ IMÁK Para-Kovács Imre: Nyugi, nem sietünk sehova, pattogatott kukorica és kávé bekészítve a vallomástételek idejére! Váncsa István: az európai fiatalok tömegtüntetéseinek hatására a fogyasztói árak menekülni kezdtek Smuzewitz Ilona: Orbán átnézte a könyvelést és szerinte tartozik neki még négy évvel a Jóisten. Szabadlábon! Farkasházy Tivadar szerint dugó lehetett a levegőben, amiért Nagy Márton 88 kilométeres útra is magángéppel repült Havas Henrik megtudta, Orbán nyelvtanulást ajánl Deutschnak arra az esetre, ha el kéne vonulnia kis időre Dési János: a budapesti olimpia főpróbáján Tóth Gabi 50 méterre hajított 3 millió forintot használt húszezresekben Verebes István a szekrény kulcsát kereső corpusokról A Heti Kamu megtudta: elvonult egy kastélyba a Fidesz vezetése, ahol Árpa Attila vezetésével árulókat keresnek
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.