2010. 04. 19.
A budapesti 23-as választókerület szocialista képviselőjelöltjét nem engedte áldozni a káplán a lakóhelyéhez legközelebb eső templomban - írta közleményben vasárnap az MSZP. A jelölt állítása szerint nem kapott ostyát a káplántól. A káplán annyit mondott: az ügyben az érsekség fog nyilatkozni. A Hócipő úgy tudja, a képviselőjelöltnek ezt szánta keserülő pirulaként a káplán.
2010. 04. 17.
Elhunyt Popper Péter. A Hócipő mozgalmat hirdet azoknak, akik velünk együtt saját élőjüknek tekintik.
Eddig helyesírási hiba volt úgy írni, hogy Fideszes, de úgy hírlik, hogy ha meglesz a kétharmad, akkor egyenesen így lesz kötelező, nagybetűvel. És természetesen mondani is.
2010. 04. 16.
Az OVB szerint nem sértett választási törvényt Mesterházy Attila azzal, hogy fasisztázott. De - mint azt szerdán a Hócipő Online már jelezte - jobbnak tartják a neonácit és az újnyilast.
A Jobbik a munkanélküli fiatal férfiak, az MSZP a jobbmódú nyugdíjasok, a Fidesz a községi, alacsonyan képzett, templomba járó nők pártja, az LMP városi, dolgozó fiatal férfiak között erős. Így vezeti be az [origo] azt a grafikonsort, ami a honlap és az RTL Klub megrendelésére készült Medián-felmérést mutatja be. Azt nem sikerült kideríteni, hogy melyik pártra szavaztak a magyar állampolgárságú homoszexuális belgák.
2010. 04. 15.
„Én biztos hogy vissza fogok lépni, ezt most ennyi ember előtt kijelentem, én soha nem csináltam segget a számból” - mondta a kampány elején egy nyilvános rendezvényen Molnár Oszkár, kijelentve, hogy ha a fideszes Daher Pierre több szavazatot kap nála, akkor visszalép a javára. Ám mégse lép vissza. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem csinált segget a szájából. Arról nem beszélt, hogy esetleg a seggéből csinált-e szájat.
Mind Juhász Attila (Political Capital), mind Szabó Márk (Nézőpont Intézet) valószínűnek tartja, hogy a Fidesznek meglesz a 2/3-os parlamenti többsége. Négy év múlva pedig akár a 3/2-es.
A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította azokat a feljelentéseket, amelyeket Puch László és Lendvai Ildikó tett a Kubatov-hangfelvételek miatt. A Hócipő úgy tudja, hogy ezután jó hírnév megsértése miatt tesz feljelentést a két Kubatov-hangfelvétel.
2010. 04. 14.
A Jobbik rágalmazás és becsületsértés miatt feljelenti Mesterházy Attilát, aki a vasárnap esti sajtótájékoztatón fasisztának nevezte őket. A Hócipő által megkérdezett jogászok szerint is szerencsésebb kifejezés a neonáci vagy az újnyilas.
Endoszkópos agyműtéteket mutatott be kedden Debrecenben Robert Reisch és Bognár László. A magyarok mellett 12 országból érkezett orvosok és orvostanhallgatók figyelték a beavatkozásokat online közvetítéssel a helyszínen. A műtéti eljárások következő állomása: a páciensnek se kell ott lennie, online végzik el a beavatkozást.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.