2010. 05. 28.
Bugár Béla, a Most-Híd párt szlovákiai magyar elnöke az fn.hu-nak elismerte, hogy a hisztérikus szlovák reakciók miatt egyre kevesebben szeretnének magyar állampolgárságot. Ő sem akar. A Hócipő úgy tudja, a Fidesz új törvényjavaslatot nyújt be: minden anyaországi fogadjon örökbe egy-egy határon túli magyart.
Bizottsági meghallgatásán Hende Csaba, a honvédelmi miniszteri poszt várományos azt mondta: megvizsgálja a hiányzó harmadik (tubesi) NATO-radar felépítésének lehetőségét - nem feltétlenül az eddig vizsgált helyszíneken. Szóba jöhet az MSZP budapesti székháza.
2010. 05. 27.
A Hócipő szerkesztősége három 50 és 60 év közötti önkéntest ajánl fel a hamarosan megalakítandó Első Magyar Önkéntes Északi Hadtest tagjai sorába.
A Hócipő lányok-asszonyok rovata - egyetértésben a nemzetstratégiai és a külpolitikai rovatokkal - azoknak a 65 éven felüli, szlovákai magyar néniknek, akik kérik, kendős állampolgársági igazolványt ad.
2010. 05. 26.
Orbán Viktornak sikerült az, ami előtte még senkinek: egységbe forrasztotta a nemzetet. Vele együtt mindenki azt mondja: az égvilágon semmi konkrétum nincs a kormányprogramban, egy szó se esik arról, hogyan kívánja a megfogalmazott célokat elérni.
Budapest városüzemeltetési bizottsága keddi ülésén nem fogadta el a BKV 2009-es pénzügyi beszámolóját és a 2010-es pénzügyi tervet sem. A Hócipő eddig nem kapott választ arra a kérdésére, hogy érdemes-e júniusi BKV-bérletet vásárolni.
2010. 05. 25.
Szombaton leteszik az esküt az új miniszterek. A Hócipő megtudta: erre az alkalomra a Jobbik bevinné az ülésterembe a Szent Koronát. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor azt a másolatot, amit a Dunán úsztatott a Fidesz.
Az Országgyűlés mai, a trianoni emléknappal kapcsolatos, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló javaslat vitájában eldől, hogy a képviselők között ki a magyar, ki a magyarabb, és ki a legmagyarabb.
2010. 05. 24.
A Fidesz pünkösdi közleményében tudatta, hogy Orbán Viktor is kiteszi értünk a lelkét.
A Hócipő sportrovata osztott, szorzott, de csak nem tudta kiszámolni, hogy ha Talmácsi vasárnap a 19-ik helyről rajtolva az 5-ik lett, akkor például a 8-ik helyről startolva hányszoros első lett volna.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/22  •  X. 21. – XI. 3.
FOGLYOSÍTÓ IMÁK Para-Kovács Imre: Nyugi, nem sietünk sehova, pattogatott kukorica és kávé bekészítve a vallomástételek idejére! Váncsa István: az európai fiatalok tömegtüntetéseinek hatására a fogyasztói árak menekülni kezdtek Smuzewitz Ilona: Orbán átnézte a könyvelést és szerinte tartozik neki még négy évvel a Jóisten. Szabadlábon! Farkasházy Tivadar szerint dugó lehetett a levegőben, amiért Nagy Márton 88 kilométeres útra is magángéppel repült Havas Henrik megtudta, Orbán nyelvtanulást ajánl Deutschnak arra az esetre, ha el kéne vonulnia kis időre Dési János: a budapesti olimpia főpróbáján Tóth Gabi 50 méterre hajított 3 millió forintot használt húszezresekben Verebes István a szekrény kulcsát kereső corpusokról A Heti Kamu megtudta: elvonult egy kastélyba a Fidesz vezetése, ahol Árpa Attila vezetésével árulókat keresnek
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.